Újpest Elemző

Újpest Elemző

2021.02.28. Paks-Újpest 1-3

2021. március 11. - suriimre

2021.02.28. Paks-Újpest 1-3 Gólszerzők: Antonov, Beridze, Szakály

Banai-

Kastrati-Koutroumpis-Ristevski

Pauljevic-Mirteovic-Onovo-Croizet-Antonov

Beridze-Stieber

A kupában működő 3-5-2-es felállással kezdünk, két csere a kezdőben, Tallo helyett Stieber, míg Csongvai helyett Mitrovics.
Az első félidő nekem nagyon tanulságos volt.
1. Jól felkészültünk a Paksból, és főleg a jobb oldalukon próbálunk meg mögéjük kerülni, hisz nincs ott igazi balhátvéd. Pauljevics ezt többször meg is tette, de középen nem igazán érkezünk. Nem elég gyorsan, nem elég hatékonyan és nem elég nagy létszámmal. De azon az oldalon meg lehet nyerni a meccset.
2. Többször eljutottunk helyzetecskégik, de ebből nem tudtunk gólra váltani semmit, két okból. Nem voltak elég tiszta helyzetek, és nem volt elég ideje a támadóknak pontosabb és jobb döntéseket hozni. Talán az volt a hiba, hogy kevesen mentek fel a támadóharmadba, így a védők nagy létszámfölényben voltak.
3. A Paksnak nem voltak helyzetei, csak pontrúgás után. Ha erre oda tudunk figyelni, és nem csinálunk feleslegesen szabálytalanságokat a védő harmadunkban, illetve nem hozunk össze szögleteket, akkor alig lesz helyzetük.
4. Mitrovics megint szörnyen sok labdát elad, és sorban veszíti a párharcokat. Jó lenne ha kicsit összeszedné magát.
5. Croizet nagyon hasznos. Vele és Onovoval megfelelően működik a középpályás védekezésünk.
6. Az milyen hülyeség, hogy 5 labdát is felívelünk Beridzére, amikor Bödével kell fejpárbajt vívnia. Tartsuk már lent a földön a labdát!
Na. Ez a második félidő úgy kezdődik, ahogy kell. Kellett hozzá egy gyönyörű visszagurítás, Antonov nagyon jó helyzetfelismerése, és parádés kivitelezése. Valószínűleg MO feljebb küldte a csapatot, mert ebben a támadásban 5-6 ember is felért a támadóharmadba, így megosztották a védők figyelmét. Az első félidőben nem lett volna ennyi helye Antonovnak.
A folytatásban is sokkal határozottabban játszottunk, és Beridze gólja előtt is nagyon szépen ment lábról-lábra a bőr, a grúz befejezése pedig klasszis megoldás volt. Sajnos utána egy törés volt a játékunkban, mikor Croizet helyére bejött Csongi, mert nem hogy jó, de talán szabályos megmozdulása sem volt. Óriási visszalépés volt számára ez a meccs. Fejben sokkal lassabb volt a mezőnynél. Bacsa beállása sem volt tökéletes, ennyi kihagyás után nem nagyon ment neki a játék, viszont óriásit hajtott, végig űzte az ellenfél védőit, és ez nagyon sokat jelentett abban, hogy ne tudjanak pontosan felívelni. Mitrovics nem játszott jól, (sőt az első félidőben kifejezetten rosszul) de a végére adott két gólpasszt, így a teljesítménye talán nem is volt olyan rossz. Nekem Beridze játéka tetszett a legjobban, óriásit küzdött, és mellette maradt ereje focizni is, így csoda dolgokat láthattunk tőle. És egyre jobban értik egymást Antonovval. A két szélén, az első félidőben Pauljevics, a másodikban pedig Antonov tudott többet hozzátenni a játékhoz, de ez elég kompakt volt, és azt hiszem, hogy a háromvédős rendszerünk bevált. A Paks csak elvétve jutott helyzetig.
Úgy tűnik, hogy MO megtalálta az ideális felállást a 3-5-2-vel, és hozzá a játékosokat is, akik meg tudják tölteni tartalommal. Egy valami viszont feltűnő, hogy Perosevicet hosszabb ideje jegeli, pedig egy jó Pero pontokat tudna hozni.
Mióta MO az edző feltűnt, hogy az első meccseket leszámítva az ellenfelek nem tudnak meglepni minket, sőt, mi használjuk ki a gyengeségeiket. Ezen a meccsen az abból látszott, hogy a kis Bognár nem tudott úgy irányítani, mint a többi meccsen, Hahn szinte helyzetbe sem került, felkészültünk a felívelésekre, és ott támadtuk az ellenfelet a mi jobb oldalunkon, ahol hiányzott a megszokott emberük. Úgy tűnik, hogy ebben is fejlődtünk, jó lett a megfigyelő rendszerünk. Talán nem véletlen, hogy nem csak az MTK, hanem a Paks is mélyen a tudása alatt játszott ellenünk. Ennyit hagytunk nekik. Most sajnálom igazán a múlt heti Zegi betlit.
Az In-Stat index alapján, a paksi meccs legjobbja Vincent Onovo volt 289-es értékkel. Nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy Onovo mennyire fontos láncszeme a csapatnak. Nem csinál látványos dolgokat, de maga a megbízhatóság. egy jó átlagszámot passzolt 48-at 81%-os hatékonysággal, amely elég jó egy letámadásban erős csapat ellen. Volt ugyan 3 labdavesztése, de 11 szerelése is. A legnagyobb erőssége a párharcok: 23 párharcát 83%-kal nyerte. Ez brutális szám a középpályán! Összehasonlításul a másik két középpályásunk Mitrovics 46% és Croizet-nál ez a mutató 64%. Háromszor cselezett, mindháromszor sikeresen. Onovo jó játéka óriási tartást ad a csapatnak. Ezzel a szürke játékával megelőzte a gólszerzőinket is és a két gólpasszt adó Mitrovicsot is.
Második legjobb az In-Stat szerint Branko Pauljevics 268-as index-szel. Branko főleg az első félidőben rengeteg támadásban vett részt, többször remekül ment le egész az alapvonalig, és igen hatékony volt a passzjátékban is. 48-at passzolt ő is, és tette ezt 88%-os hatékonysággal. Volt 7 labdavesztése és 6 labdaszerzése, 14 párharcát 71%-kal hozta, ami szintén nagyon jó szám. Már csak azért is, mert mind a védekező mind a támadó párharcokban is erős volt. 6szor cselezett ebből négyszer sikeresen. Branko óriásit fejlődött MO irányítása alatt. Úgy tűnik, hogy jött egy edző (edzői stáb) aki érti a focit, és Brankót is megtanították gondolkodni. Egyre többször választ jó megoldást, egyre hatékonyabb a játéka. Hozzáteszem, hogy végre az igazi posztján játszik, ami szintén biztos segíti abban hogy jobb teljesítményt nyújtson. És ami szintén fontos, hogy ő is fittebbnek tűnik.
A harmadik helyen még mindig nem valamelyik góllövőnk van, hanem 264-es értékkel Koutroumpis. 30-at passzolt 80%-kal, ami egy védőnél átlagosnak mondható. 3 labdavesztésével szemben volt 13 labdaszerzése, 15 párharcát 73%-kal nyerte, ami azért is kiemelkedő, mert a cseréjéig főleg Ádám Martinnal találkozott, a 70. perctől kezdve pedig Bödével. Ide kell írnom, hogy Kastrati és Risztevszki is jól teljesítettek. Kastrati 243-as értéke is jó, és Ristevski 211 sem rossz. Nekik a párharcmutatóik nem annyira impozánsa, K 57%, R59%, viszont ők is rengeteg labdát szereztek. És itt van egy furcsa adat is: Kire csinálta meg a második legtöbb cselt a csapatból összesen hetet, amiből 6 sikeres volt, vagyis 86%-ot hozott.
A negyedik lett Beridze 263-as értékkel. Négyszer került gólhelyzetbe, ebből egyet tudott kihasználni, az szépségdíjas találat volt. Háromszor sikerült helyzetbe hozni a társakat, és ellene faltoltak a legtöbbet, összesen négyszer. Ami némiképp riasztó, hogy a lecseréléséig összesen csak 13-at passzolt, igaz ebből csak egyet rontott, így a 92%-os passzhatékonyság kiemelkedő. Ami szintén pozitív, hogy 12-szer vállalkozott cselezésre és ezt 75%-os hatékonysággal tette, ami kiugróan magas szám. Az árnyoldala, hogy volt 12 labdavesztése, a 26 párharcát csak 38%-ban nyerte és néha öncélúnak tetszik a játéka. Beridze nálam az a játékos, aki villanásaival és váratlan megoldásaival tud zavart okozni az ellenfél védelmében. Amikor jó formában van, akkor tarthatatlan, és extra megoldásokra is képes. Ez a kétcsatáros játék sokkal jobban fekszik neki, mint mikor 4-2-3-1-ben szélsőt kell játszania, ebben a rendszerben sokkal hatékonyabb. Bár a 13 passz végtelenül kevés, mégis úgy látom, hogy ő is beállt a sorba, dolgozik, és egyre érettebb játékos mutat.
Kitérek még Mitrovicsra is. 255-ös indexe elég magas, ami a két gólpasszának köszönhető. de 63 passzából, mindössze csak a 60%-a ment jó helyre. Vagyis 25 labdát elszórt. Ez baromi nagy luxus. Ha ő a csapatban az irányító, ha neki a legjobb a rúgótechnikája, akkor ez drámai. Ehhez volt 16 labdavesztése (a második legtöbb a csapatban) és ezzel szemben csak 6 labdaszerzése. 13 párharcát 46%-ban hozta, vagy is többet veszített mint nyert. Láthatjuk, hogy a játéka baromi fontos a csapatnak, de sajnos nem elég hatékony. Jó lenne, ha végig koncentrált és motivált lenne.
És akkor elérkeztünk még egy érdekességhez, a játékrendszerünkhöz. A 3-5-2-vel sikerült stabilizálni a védelmet, de ebben óriási szerepe van a nemrég érkezett Croizet-nek. Hatalmas területen játszik, rengeteget ütközik, ha sikerül a féléves kihagyása után felépíteni újból, akkor óriási nyeresége lehet a csapatnak. A három belső védő sokkal hatékonyabb mint a két belső védős rendszerünk. Előnyei, hogy a két szélen Antonov és Pauljevics bátrabban mehetnek fel, nem marad mögöttük akkora üres terület, illetve szintén előnyként látom, hogy ha az ellenfél letámad, akkor a belső védőink is bátrabban megindulnak, mert van mögöttük biztosítás. Ezen a meccsen ezzel főleg Ristevski élt többször. Az öt védős plusz Onovo és Croizet rendszernél még az is belefér, hogy a harmadik középpályás (Mitrovics) kevesebbet védekezzen. Abban amúgy sem túl hatékony. A rendszer hibája, hogy az olyan klasszikus szélsők, mint Simon és Stieber közel sem kapnak annyi szerepet, vagy ha igen, akkor Antonov és Pauljevics helyén, ami viszont több védekezést is előír számukra. Stibi játékán ezt érezni is lehetett, mert még nem mindig találta meg a mozgásokat a kétcsatáros rendszerben, de okos srác, biztos rá fog érezni.
Szerdán újabb meccs, és ha így folytatjuk, akkor nem maradhat el a győzelem.
https://www.youtube.com/watch?v=Ulfsi8I6Mxo&t=10s

2021.02.24. Pafc-Újpest kupameccs 1-2

2021.02.24. Pafc-Újpest kupameccs 1-2

.Pajovic-Katsrati, Koutroumpis, Ristevski-Pauljevic, Csongvai, Onovo, Croizet Antonov-Tallo,Beridze

Gólszerzők: Tallo és Beridze

Több változás a hétvégi meccs után.
Pajovics véd Banai helyett. Áttértünk az ötvédős rendszerre, Koutroumpis van középen, jobbon Kastrati, balon Ristevski, és két futó szokás szerint jobbon Pauljevics, balon Antonov. Előttük 3 középpályás Csongvai, Onovo, és Croizet, míg elől ezúttal két csatár, Tallo és Beridze. Oenning alatt még nem játszottunk így. Kikerült Szakály, Mitrovics, Katona és nekem némi meglepetésre Stieber is.
Az első 10perc után ránk jött a Pafc, és támadásban egyáltalán nem tudtunk dominálni, ugyanakkor úgy hoztuk le ezt az időszakot, hogy a Pafc-nak sem volt komolyabb helyzete. 27 perc környékén átvettük az irányítást, és inkább mi játszottunk némi fölényben. Az első észrevételeim: sokkal jobban fekszik a csapatnak az 5 védős rendszer, amely támadásban leginkább 3-3-4-es felállás. Sokkal zártabbak vagyunk így, helyzetig sem nagyon jutott a Felcsút. Croizet nagyon sokat vállal mind a védekező párharcokban, mind pedig támadások építésében. Nagyon kellet a középpályánkra egy ilyen sokat dolgozó ember. Sajnos azonban a hatékonysága még nem az igazi, elég sok párharcot veszített az első félidőben. Elöl Tallonak és Beridzének is voltak parádés megmozdulásai, Tallo már nem azt játssza amit a szezon elején, egyre jobban megy neki a játék. Remélem sikerül mérsékeltetni a büntetését, mert nagyon kell a csapatba. Ezen a meccsen nagyon jól megy fel Pauljevics és Antonov, sokat hozzá tudnak tenni az előre játékhoz. Pauljevics hozta össze a tizinket. Ha így folytatjuk, akkor meglehet a meccs.
A második félidőben ott folytattuk, ahol az elsőben abba hagytuk. Továbbra is jól működött hogy felváltva csináltuk a letámadást és a visszaállást, és ha jól emlékszem bőven a 70. perc után volt a falusi csapat első helyzete, ott szépen védett Pajovics. Sajnos később egy éles lövést rossz helyre ütött, amiből gólt kaptunk, de a csapat lelki erejét mutatta, hogy szinte azonnal utána megszereztük ismét a vezetést Beridze révén. Onnan már nem volt kérdés a továbbjutás, mert a srácok is jobban figyeltek, és a Felcsút is elfogyott az erejével.
Ez egy óriási győzelem volt. Egyénileg talán jobban képzettek a Pafc „akadémistái” (haha), de most nagyon komoly csapat teljesítményt nyomtunk. Szívósan és szervezetten védekeztünk, és elöl pedig nemigen bírtak Talloval és Beridzével. Tallot nagyon faragták egész meccsen, és szerintem két faszit ki kellett volna róla állítani, de sajnos nem védik eléggé a sporik. Most viszont bírta idegekkel. Óriási nyeresége a csapatnak. Nekem sokkal jobban tetszett ez az ötvédős rendszer, mert sokkal kevesebb helye marad az ellenfeleknek a betörésekre, így sokáig távol tudtuk tartani őket a kapunktól.
https://www.youtube.com/watch?v=EE5tBKvEEG0

2021.02.19. Zalaegerszeg-Újpest 3-0

2021.02.19.Zealaegerszeg-Újpest 3-0
Kezdő: Banai-Pauljevic-Kastrati, Ristevski, Antonov-Csongvai, Onovo- Stieber, Mitrovic, Katona-Szakály
Ezt a meccset sajnos megint elb@sztuk. Elsősorban az edzőnk, másodsorban az eddig megbízhatóan teljesítő két belső védőnk.
Kezdjük az elején. A védőnégyes a szokásos, a belső középpálya szintén. baloldalon viszont Katona kezd, míg Stieber átment a jobb oldalra Simon helyére. Már ez nem tetszik. Amikor utoljára egyszerre volt a pályán Katona és Csongvai az NB1-ben, akkor szintén buktuk az első félidőt. Ez volt Mezőkövesd. Most beleléptünk ugyanabba a folyóba, és elkövetjük ugyanazt a hibát. Aztán meg Tallo helyén Szakály kezd. Én szeretem Peti játékát, de ki kell mondanom, hogy Peti ALKALMATLAN centernek. Főleg, hogy a padon ott figyel Perosevic, Beridze és még Bacsa is talán. Így nem csoda, hogy az első félidőben nem volt játékunk. Egyáltalán nem volt felépített támadásunk, mert a középpályán két súlytalan fiatal kapott szerepet. Egyet néha elbír a csapat. Kettőt egyszerre csak a nem NB1-es csapatok ellen. MO idejében kapcsolt, és lecserélte Katonát, aztán végre Szakályt és Csongvait is, és végre lett játékunk is. Igaz görcsös, igaz nyögvenyelős, de legalább már tudtunk nyomást gyakorolni. Viszont ilyen egyéni hibákra, mint Ristevskié és Kastratié, egy edző és egy csapat sem tud felkészülni. Azért érthetetlen ez a fajta mentális összeomlás, mert most nem volt hétközi forduló, három nyert meccs után voltunk, tehát semmi nem indokolta. Egyébként az egész csapat a tudása alatt játszott. Átlagos teljesítmény is kevés volt a csapatban, átlag feletti meg egyáltalán nem. Viszont sok volt a rossz megoldás. Ez a meccs és vereség most azért baj, mert amit az elmúlt fordulókban felépítettek, azt lehúzhatjuk a WC-n.
átlagosat hozott Banai, Pauljevics, Onovo és Stieber, míg a többiek nagyon átlag alattit. rettenetesen kilógott lefelé Mitrovics, akinek a passzhatékonysága drámaian szar volt. Olyan érzésem volt, mintha ellenünk focizott volna. Az egyetlen pozitívum amit láttam az új francia középpályás játéka. Nagy területen játszott a középpályán, rengeteg párharcot vállalt és nyert is, voltak határozott szerelései, és labdabiztos is volt.
Alapvetően, ahogy azt korábban is írtam, rossz összeállításban léptünk pályára, ez döntően befolyásolta az egész meccset. Egyszerűen nem bírja el a csapat, hogy egyszerre szerepeljen a két idősebb irányító Mitrovics és Szakály, valamint a két fiatal, Csongvai és Katona. Szintén edzői hiba volt hogy Szakályt próbálta centerként, amikor 3 csatár is ült a padon. Csak hogy értsétek miért bosszankodom, a csatároknak teljesen más mozgása van, mint a középpályásoknak. Nem lehet egy hét alatt megtanulni. Harmadrészt nem egy-egy játékos volt rossz formában, hanem az egész csapat. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy nem sikerült a meccsre való mentális felkészülés.
Többen hibáztatják Banait, nézzük: 17 kapura lövése volt a Zegnek (kurva sok), abból 9 ment kapura, és Bana 6-ot fogott. A legjobb számot Onovo produkálta 233 egységgel, amely az NB1 második felének az átlaga. És ő volt a legjobbunk. 200 és 233 között teljesítettek Banai, Ristevski, Kastrati, Pauljevics, Katona, Stieber, és Beridze. 200 alatt Csongvai, Mitrovics, Szakály, Croizet és Perosevic. A 14 pályára lépő játékosunk közül egy tudta hozni a közepes szintet, míg a többiek nagyon alul teljesítettek. Ez tulajdonképpen mindent megmagyaráz. A Zete átlaga 250 feletti.
Az is sok mindent elmond, hogy a párharcokból csak 6 játékosunk teljesített 50% felett, a többiek a vert mezőnyben. A legjobb párharc mutatója Ristevskinek volt 72%-kal, utána Onovo 61%, Perosevic 60%, Kastrati 55%, Beridze 53%, Katona 53%. Az utolsó 3 ember ebben az összetevőben: Csongvai 33%, Szakály 27%, Mitrovics 22%!!!!!!
Nagyon furcsa a megítélése a két belső védőnknek, mert mindketten óriásit hibáztak a Zegi góloknál, ugyanakkor pl Ristevski vívta meg a legtöbb párharcot, és ő nyerte is a legtöbbet darabra is és százalékosan is, tehát ha nincs a két óriási hibája, akkor kifejezetten jó számot hozott volna. Kastrati pedig a védekező párharcokban volt a legjobb, neki volt a legtöbb szerelése. Antonové volt a legtöbb passz, még úgy is, hogy közel sem ment fel annyit, mint korábban. Ezek a tények számomra azért is volt fontosak, mert felmerült bennem, hogy esetleg pár játékosunk nem tisztán játszott, de a számok ezt megcáfolják. Egyszerűen az egész csapat katasztrofális napot fogott ki, mindenki mélyen a tudása alatt szerepelt. Hogy ez miért így történt, arra remélem nagyon gyorsan megtalálja a stáb a választ.
https://www.youtube.com/watch?v=4m1VigWSjkk

2021.02.09 Szolnok-Újpest kupameccs 0-2

2021.02.09 Szolnok-Újpest kupameccs

Újpest: Banai – Pauljevics (Máté Zs., 59.), Kasztrati, Risztevszki, Antonov – Csongvai (Bjelosz, 88.), Onovo (Stieber Z., 59.) – Katona Mátyás, Szakály P., Mucsányi (Beridze, 36.) – Tallo (Perosevic, 59.). Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerző: Tallo (44. – 11-esből), Csongvai (45+2.)

Szolnok-Újpest kupameccs
Sajnos a pálya meglehetősen alkalmatlan volt focira, és ez meglátszott mind a játékon, mind pedig az In-Stat számokon is. Azt már most szeretném leszögezni, hogy aki úgy állította be a meccset, hogy akár a Szolnok is nyerhetett volna, mert szerinte „semmivel sem voltak rosszabbak mint mi”, az elég nagyot tévedett.
A Szolnokiak In-stat átlaga 195, míg a mienk 221. a kettő között van 26 egység, ami nagy különbség.
Náluk a legjobb index Kotula 228-cal, nálunk a legjobb Banai 270-nel, utána Tallo 261-gyel, de a legjobb szolnoki játékosnál a mieink közül kilencen is jobban teljesítettek. Nagy különbség. A számok egyébként sokkal jobbak is lehettek volna, ha nem ennyire alkalmatlan a pálya.
Tallonak tegnap tényleg jól ment a játék. 2 helyzetéből az egyiket belőtte, az xg mutatója 1,24 ami nagyon jó szám. 20-at passzolt 80%-os hatékonysággal, ami egy csatártól nagyon magas szám. Ő vívta a csapatból a legtöbb párharcot 28-at, és 43%-ra hozta őket, ami csatárként nem rossz szám. Ez még jobb, ha csak a támadó párharcokat nézzük, ott 50%os a teljesítménye.
Katona Matyi lett a harmadik legjobbunk. 259-es mutatóval. Kiharcolt egy tizit, adott egy gólpasszt, 30 felett volt a passzok száma, ugyanakkor 47% volt a passzhatékonyság, ami nagyon gyenge még a vizes talajon is. Ebben biztos, hogy fejlődnie kell. Mint ahogy a 10 labdavesztése is sok, az egyik legtöbb a csapatban. Neki volt a második legtöbb párharca a csapatban 22 amelyet 55%-ban nyert, és még jobb a mutatója a védekező párharcokban, 14/64%.
A további sorrend nálunk: Antonov 251, Kastrati 246, Beridze 239, Pauljevics 236,Onovo 234, Csongvai 229, Ristevski 208. Sajnos gyengébben teljesítettek: Szakály 192, Máté 190, Mucsányi 198, Stieber 184, Perosevic 179. De még egyszer hangsúlyozom, hogy ezekben a gyengébb számokban bőven benne van a rossz minőségű talaj.
A legjobban passzolók: Kastrati 87%, Pauljavics 86%, Mucsányi 83%, Tallo 80%, Onovo 78%.
Legtöbb labdavesztések: Katona, Csongvai és Szakály, mindannyian 10-10 egységgel.
Legjobb párharc mutatók: Banai 100%, Beridze 69%, Kastrati 67%, Ristevski 64%, Onovo és Máté 60-60%.
Összességében amit ezen a pályán ki lehetett hozni a meccsből azt kihoztuk. Kb 4-5 helyzetünk volt, a Szolnoknak 3. Mondhatnám, hogy Banai volt a különbség, de ez csak részben igaz, mert a többiek sem voltak rosszak. A védelemben tegnap mindenki megbízhatóan teljesített, Kastrati ezúttal is kiemelkedett. A középpályán Onovo rengeteg labdát összeszedett, abban a sorban ő volt a király, de jól védekezett Katona is, és ugye ő benne volt mindkét gólunkban. Csongvainak megint a párharcmutatója lett gyenge 37%, de a korábbiakhoz képest már sokkal több párharcot vállal, így itt látok némi fejlődést.
Szakálynak ezen a meccsen megint nem ment a játék, különösen a 18%-os párharc mutatója drámai.
Tallo viszont egyre jobban mozog, már nem is tűnik olyan nehézkesnek, mint az elején, lehet, hogy az új edző a fittségre is odafigyel. Kezd a játéka felgyorsulni.
És akkor itt is említsük meg, hogy ezen a meccsen is korrekt játékvezetést kaptunk.

2021.02.06. MTK-Újpest 1-3

MTK-Újpest 2021.02.06. 1-3

Játékrendszer:1-4-2-3-1 Kezdő: Banai-Pauljevic, Kastrati, Ristevski, Antonov-Csongvai, Onovo-Simon,Mitrovic,Stieber-Tallo Gólszerzők: Simon, Mitrovic, Stieber

Hú, de kellett ez a győzelem. Úgy tűnik, hogy az edzői stáb és a csapat egymásra találtak. MO-nek nem csak a legjobb kezdőt sikerült megtalálnia, de a nyerő taktikát is. Én négy okban látom a feltámadást. Az első, hogy rengeteg játékosunk óriási formajavuláson ment keresztül. Rövidesen kitérek a számokra is, de az átlagunk jóval magasabban van, mint a korábbi meccseken. Az, hogy 3 vereség után így tudott és mert is játszani a csapat, az MO pszichológiai érzékét dicséri. A második, Stieber játszatása. Stieber ugyanis nem csak pontosabban passzol (és gyakrabban) mint pl Beridze, vagy Perosevic, de sokkal fegyelmezettebben védekezik, és ez ezen a meccsen nagyon kellett. A harmadik ok, hogy a csapat, remekül váltogatta a letámadást és a visszahúzódást, és ezzel meg tudtuk zavarni az MTK-t. A negyedik, hogy azt játszottuk, amit kellett, vagyis rengeteg párharcot vállaltunk az MTK-s fiatalok ellen, és ez be is jött.
A meccs legjobbja Simon Krisztián volt 300-as indexszel. Nem csak a fantasztikus bombája miatt, amiből aztán elengedett még egyet, de azokon kívül is volt két ziccere. Szerintem legközelebb azok is bemennek. A gólhelyzeti vagyis xg mutatója 0,76, ami magas átlag, nála csak egy emberé volt jobb, Stieberé, akié 1,06! na az parádés. Mócinak volt a 4 helyzetén kívül két kulcspassza is. Tegnap igazi vezér volt.
A második helyen Kastrati van a listán 297-es index-szel. 18 labdaszerzése volt, a 14 párharcából csak egyet veszített, az 5 fejpárbajából négyet megnyert, vagyis egészen kiváló védőmunkát végzett.
A harmadik Pauljevics lett 287-es még mindig kiugróan jó átlaggal, sok szereléssel, jó párharcmutatókkal, és egy gólpasszal. De az egész csapat jól teljesített: Tallo 279, Onovo 272, Stieber 270, Mitrovics 269, Ristevski 258, ezek mind az NB1-es átlag feletti számok. csak ketten csúsztak le némiképp. Az egyik Antonov, a maga 234-es indexével, míg a csapatban az utolsó ezúttal Csongvai lett 225-tel. Antonov gyenge mutatója némileg meglepett, mert rengeteget dolgozott a vonal mentén, előre ment támadni, neki volt a legtöbb beadása a csapatból összesen kilenc, és általában vissza is ért védekezni. A bekapott gólunknál elég peches volt, mert azzal, hogy Ristevski beleért a labdába, megzavarta és az elment előtte egyenesen Vargához, de egyébként jól teljesített hátul, Hogy mégis ennyivel gyengébb számot produkált mint a többiek, az annak köszönhető, hogy rengeteg volt a labdavesztése, és a párharcait is csak 43%-kal hozta.
Csongvainak volt egy súlyos labdavesztése a 4. percben a saját térfelünkön, abból kaptuk a gólt. Viszont a sok kritika után azt is meg kell jegyeznem, hogy Csongvai fejlődik. Mind a párharcok számában, mind azok megnyerésében előrébb jutott. Igaz, hogy ez még mindig nem elég, de legalább fejlődést mutat.
És akkor a végére néhány csapat szám: Az In-stat átlagindexünk 269, ami ultra jó szám. passzhatékonyság 83%, ami nem rossz. 19 alkalommal lőttünk kapura, ami a hihetetlen kategóriába tartozik, és kilencszer kaput is találtunk. 11 helyzetünk volt, ami megint kiugró szám, 17 beadásunk, ami szintén kiugró. Minden párharcmutatóban mi voltunk a jobbak, szóval összefoglalva ilyen jó teljesítményre nem is nagyon emlékszem. Jó lenne, ha a Diók ellen ezt tudnánk folytatni, mert akkor akár el is szakadhatnánk a kieső zónától. És még valami, Solymosi korrektül bíráskodott. És ez most nagyon sokat jelentett.
https://www.youtube.com/watch?v=ZvuPcNhbTzA

2021. 02.04. Helyzet értékelés

Meccselemzés helyett helyzetelemzés.
A teljes hazai sajtó rólunk cikkez. Köztük fontos orgánumok is. Sok mindent írnak rólunk, szépet sajnos nem. Kinek lehet igaza? Az Újpesti vezetésnek? Az ügyvezetőnek és az edzőnek? Vagy sokkal inkább a hazai sajtónak, aki máris temet minket? Erre a kérdésre keresem a választ, és előre szólok, hogy nem lesz rövid.
Nézzük a tényeket: 19 forduló után a csapatunknak 5 győzelem, 4 döntetlen és 10 vereség áll a neve után. Mindehhez 22 rúgott és 44 kapott gól. Nem túl fényes eredménysor. Mi vezethetett ide?
Tavasszal Vignyevics leváltása felszabadította a csapatot annyira, hogy végül a kieső helyről a hatodik helyig jöttünk fel. Ráadásul a szurkolók is a csapat mellé álltak (leszámítva a tábort). A csapat viszont nyáron széthullott. Elmentek olyan játékosok kezdőből, mint Lita, Balázs Benji, Zsótér, Novothny S., és nem sokkal az idény kezdete után még Obi, és Burek, illetve kicsivel korábban Fecze és Szankovics. Egy teljesen új csapatot kellett építeni, rengeteg új játékossal. Mivel a tulajdonosunk szeret ingyen igazolni, eleve későn állt össze a keret, ebből kifolyólag például az első fordulókban a támadó középpályás Csongvai kényszerből játszott belső védőt, egy fordulóval később pedig jobbhátvédet. Ment a kapkodás, szűk volt a keret, rövid volt a pad, és mire kezdtünk volna összeállni, addigra ránk tört a Covid, amely a mi klubunkat sújtotta a legjobban, nálunk fertőződtek meg a legtöbben. Olyannyira kellene mindezt komolyan venni, hogy a tavalyi újhullám legígéretesebb játékosa Máté Zsolti azóta sem tudott pályára lépni. Majd a téli utolsó fordulóban megköszöntük Rogannak is az eddigi munkáját, és jött Oennig. És Oennig 3 zakóval kezdett.
Lássuk be, hogy ennél rosszabb forgatókönyvet nemigen lehetett volna elképzelni. Ebbe tartozik az is, hogy például az MTK és a Diósgyőr nem járult hozzá a meccsek halasztásához. Ezen a két meccsen buktunk 6 pontot. Hiányzik? Nagyon.
De menjünk végig az eseményeken.
Sok játékos elment. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy Vignyevics egy egoista idióta volt, aki ráadásul finoman szólva sem kedvelte a magyar játékosokat. Állandóan fegyelmezni akarta őket, a regnálása alatt rengeteg magyar játékos miatta távozott. (Talán kéne tanulmányoznia, hogy Klopp mennyire tiszteli a saját játékosait, és hogy viselkedik velük.) Mire Rogan átvette a csapatot, addigra a lejáró szerződésű játékosok már alá is írtak máshova, csak ne kelljen Vignyeviccsel együtt dolgozni. Mindez azért is fontos, mert volt egy edzőnk, aki egyértelműen a balkáni vonalat erősítette két okból is. Egyrészt mert volt benne némi nacionalizmus, másrészt mert a balkáni játékosoknál elfogadott az a rendszer, hogy a fizetésükből visszaosztanak az edzőnek. Nem mondom, hogy nálunk is így volt, de nem kizárható. Ezzel viszont eljutottunk oda, hogy a csapatban egyre több lett a légiós, és egyre kevesebb a magyar játékos. És persze felmerül a kérdés, hogy jó ez nekünk? NEM! Egy ilyen csapatban kellenének a vezérek, a hazai játékosok. Nálunk egyedül Simon maradt, és mellette a fiatalok. (Jött még mellé Stieber, de ő még nem került olyan pozícióba, hogy ő is vezér legyen.) Ráadásul a keretünk így is hiányos. Belső középpályásból mindössze egy van a keretben Onovo, és mint kiderült csak másfél centerünk van, Tallo és Perosevic. Papíron van még két belső középpályásunk a kis Stieber és Bjelos, de míg az ifjabb Stieber az egész szezonban sérült, addig Bjelos NB3-as szintű játékos.
A Covid minket sújtott a legjobban. Ez több szempontból is érthetetlen. Olyan, mintha a klub nem vette volna komolyan a járványügyi előírásokat, vagy csak túl későn, amikor már megtörtént a baj. A Covid nem csak azzal sújtott bennünket, hogy két sportszerűtlen csapat miatt buktunk hat pontot, hanem azzal is, hogy állandóan felforgatott csapattal kellett kiállnunk, és mivel a vírus nagyon legyengíti az embert, úgy tűnik, hogy erőnlétben még most sem sikerült utolérni magunkat.
Leváltjuk az edzőt, Rogan helyére Oennig érkezik. Én bevallom nem bántam. Ugyanis Rogan számomra azt bizonyította, hogy nem elég jó edző. Vele biztos nem tudtunk volna előrébb lépni, és neki köszönhetünk olyan igazolásokat, mint Bjelos és Gigic. Nekem a leváltása indokoltnak tűnik, de hogy MO a megfelelő ember, azt ennyi idő alatt még nem lehetett eldönteni.
Oennig akkor jött, amikor a legrövidebb volt a téli felkészülés. Szinte ideje sem volt megismerni a játékosokat, és máris kezdhettünk a Fehérvár ellen. Az első meccset 3 tényező miatt buktunk. 1. a Fehérvár alap kerete sokkal erősebb mint a mienk. 2.MO rossz taktikával, rossz felállásban küldte pályára a csapatot. 3. A játékvezető aljas módon elcsalta a meccset. Ki ne emlékezne az első fehérvári gólra, ami lesről indult. Vagy arra, hogy mezőnyben mindent odafújt.
A második meccsen szerintem már rendben volt a taktika. Beálltunk szorosan védekezni, jobb volt a felállás is, leszámítva, hogy most hirtelen visszakerült a csapatba 2+1 fiatal ráadásul mind a középpályára Katona, Csongvai és Mucsányi. Az ő párharcmutatóikkal nem lehetett jobb eredményre számítani, de miután jöttek a cserékkel Stieber és Szakály meglett a döntetlen, és támadtunk a győztes gólért. Három gólt így is kaptunk, kettőt pontrúgás után míg egyet egy kamutizenegyesből. És itt meg is kell állni. Az ahogy Andó-Szabó elcsalta ezt a meccset, az undorító volt. Sajnos már nem tudom majd az összes hibáját felsorolni, de amikre emlékszem: Hazaadás a Kövesdnél, a kapus felveszi, a játékvezető nem fúj. Két sárgalapos Kövesdi játékost is ki kellett volna küldeni második sárgával, utánrúgásért, egyiket sem mutatta fel, és végül a kamu tizi. Mikor visszanéztem a jeleneteket, akkor láttam, hogy nem csak ő volt a ludas, hanem a partjelzők és az alapvonali játékvezetők is. Szóval ne legyenek kétségeink, hogy ez egy előre eltervezett csalás volt üzemi szinten. Ráadásul, az hogy erről a játékvezetői ellenőr Arany sem tett említést a jelentésében, azt eredményezte, hogy Andó Szabó szerdán a Budafok meccset csalta el. És az embernek ne legyen összeesküvés elmélete.
Merthogy a játékvezetői „TÉVEDÉSEK” sorozata a harmadik tavaszi meccsünkön is folytatódott. A 13. percben mintegy 30-40 cm nyúlt Tallo meze, mégis elmaradt a tizenegyes. Pedig az örök rivális ellen jól kezdtünk. Az első 30 percben mi voltunk a jobbak, és mi játszottuk a focit. Aztán jött az a szerencsétlen gól, (ahol Banai védése után a felugró Pauljevicset kilökték a labda alól,) és a fradi tulajdonképpen helyzet nélkül szerezte meg a vezetést. A második félidő elején pedig Tallo öngólja teljesen összezúzta a csapatot lelkileg. Egy sokkal kiegyensúlyozottabb csapatot is megfogott volna ez a gól, nemhogy minket. Hozzáteszem, hogy a meccs nem ezen múlott. Míg a mi játékosaink Is-Stat indexe 208 és 243 között változott, addig az ellenfélnél Blazsic 300, Kharatin 303, Ismael 382, Uzuni 299-es Indexet produkált. A pályára lépő 16 fradi játékosból 14 magasabb indexet produkált, mint a mi legjobbunk Koutroumpis 243-as értéke. Úgy, hogy a fradi ezen a meccsen nem is játszott igazán jól. Egyszerűen csak érvényesítették a játékosok tudáskülönbségét. Ja, és a 70. percre megint elfogyott a levegő, innentől kezdve már nem beszélhettünk sem szervezett játékról sem csapatvédekezésről.
Öröm a rengeteg balsikerben, hogy a Fradi és a Fehérvár elleni sikerhez nekünk a jelenlegi helyzetünkben nem bravúrra, hanem csodára lett volna szükség, így a vereségekre mondhatjuk, hogy papírforma. Meggyőződésem, hogy nekünk nem az előbb említett 2 csapat ellen kell megszerezni a bennmaradáshoz szükséges pontokat, hanem az olyan csapatok ellen, mint a Kispest, Paks, Diósgyőr, Budafok, Zete, Mezőkövesd, Kisvárda. A Pafcot és az MTK-t is ide lehet talán sorolni, de őket jobbnak tartom, mint a másik hét csapatot. Annak a hét csapatnak az IN-Stat átlaga közel hasonló a mienkhez. Lehet hogy mi gyengék vagyunk, de ők ugyanolyan gyengék. Őket kell megverni.
Akkor minden rendben? Talán. Egyrészről fontos volna, hogy ne essünk ki. Nem csak a büszkeségünk miatt, nem csak amiatt, mert mi vagyunk a legrégebb óta az NB1-ben, hanem azért is, mert ha kiesünk, akkor onnan évekig nem fogunk tudni visszakerülni. Mivel tele a keretünk légiósokkal, akik a másodosztályban nem játszhatnak, ezért teljesen új csapatot kellene építeni. (Újra.) Lehetne alapozni a fiatalokra, de ők még nem ott tartanak. Ráadásul ismerve Rodericket nem fog játékosra költeni, évekbe kerülhet, mire összeáll fiatalokból egy olyan gárda, aki komoly eséllyel indul harcba a feljutásért. Ráadásul az NB2-ben sokkal kevesebb az állami pénz, tehát még kisebb lesz a büdzsénk. Egyszóval mindent meg kell tennünk azért, hogy ne essünk ki, mert az a végét jelentené szeretett klubunknak. Ha bennmaradunk azzal elmúlna a veszély? Sajnos nem. Berta Csaba azt nyilatkozta, hogy RD évek óta ugyanakkora összeget fektet a klubba. Igen. Csakhogy a többiek egyre többet. Így pedig évről-évre egyre lejjebb süllyedünk a pénzügyi NB1-ben, és egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy az első osztályban a mienk a legkisebb költségvetés. Hogy ez mire elég, azt láttuk az elmúlt években a Kaposvárnál és a Szombathelynél. Ráadásul az idén két újragondolt, és alaposan megerősödött klub fog felkerülni, a Debrecen és a Vasas. Szóval, ha az idén meg is úsznánk a kiesést, jövőre valószínűleg már nem.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A csapatnak foggal körömmel ki kell harcolnia a bennmaradást. Minden egyes meccsen azt várjuk, hogy olyan szenvedéllyel játszanak, mint a tavasszal.
MO-nek gyorsan meg kéne találnia a nyerő csapatot, mert már nincs időnk a kísérletezgetésre.
A szurkolóknak pedig oda kell állni a csapat mögé, hogy a győzelembe hajszoljuk őket. Rövidtávon ezek lehetnek a céljaink. És hosszútávon? Megoldást jelenthetne, ha RD magába szállna, és kisegítené a keretet 2-3 használható játékossal a hiányposztokon. Tartok tőle, hogy nem fogja. A másik lehetőség, hogy eladná a klubot. Nem annyiért amennyiért ő szeretné, hanem annyiért, amennyiért vevő van rá. Egyébként nem értem. Miért ragaszkodik a klubhoz ennyire? Állítólag nem hogy nyereséget nem termel, de finanszíroznia kell a csapatot, tehát pénzt visz el. Szakmai koncepciója nincs, évek óta csak egyre lejjebb csúszunk. És amennyire én látom, olyan szinten nem érdekli, hogy igazából már itt sincs, hanem Barcelonában él. Szóval, mi szüksége van az Újpestre. Komolyan mondom, olyan érzésem van, mintha csak azért nem adná el, hogy velünk kibabráljon. Végtelenül szomorúvá tesz, hogy egy külföldi milliárdos játékszerévé vált az idén 136 éves klubunk, amely komoly része a hazai labdarúgás történelmének.

2021. 02.03. Újpest-Ferencváros 0-4

2021. 02.03. Újpest-Ferencváros 0-4

Újpest-Ferencváros beharangozó
Hogyan lehet megverni a fradit? Mi lehet a nyerő taktika? Mi a legjobb felállás?
A fradi a hazai mezőny legjobban szervezett csapata. Sokkal gyorsabban tudnak focizni mint mi, ezért letámadni őket életveszélyes. Legalábbis 90 percen keresztül. Én a letámadást nem erőltetném, inkább az lenne a taktika, hogy beállnánk védekezni, mint a Kövesd ellen, és onnan kontráznánk.
Felállás: Mivel a keretben csak egyetlen védekező középpályás van Onovo, ezért a legkézenfekvőbb megoldásnak a 4-1-4-1-es hadrend tűnik. Ebben a rendszerben én így állnék fel:
Banai
Kastrati-Koutroumpis-Ristevski-Antonov.
Onovo
Stieber- Mitrovic- Perosevic-Beridze
Tallo
Érvelés: Banai jobb mint Pajovic, a Kövesd ellen volt 3 bravúrja, sztem megbízható.
Ha a taktikánk szoros védekezés, akkor Kastrati sokkal megbízhatóbb, mint Pauljevic. Pauljevic előnye, hogy jól megy fel, viszont rosszabbul védekezik mint Kastrati. Középen szívem szerint Mátét kezdetném, de a betegsége óta (hónapok óta) nem játszott egy percet sem, ezért a fradi ellen nem kockáztatnék vele. A maradék három belső védőből Koutroumpis és Ristevski jobb mint Baosics. A bal oldali védő pozícióban Antonov megbízhatóbb mint Cerquiera, főleg, ha nem akar sokat felmenni mert az erőnléte a betegség óta nem a legjobb, és emiatt nem mindig ér vissza.
Onovo helye megkérdőjelezhetetlen, és nem csak azért, mert ő az egyedüli védekező középpályás, hanem mert hetek óta jól játszik. Az Instat számok alapján, a csapat legjobb játékosa.
Onovo elé 4 középpályás kell. A két szélére két gyors ember. Jobb oldalon azért kezdenék Stieberrel, mert egyrészt Simon hetek óta formán kívül játszik, másrészt, mert Stieber az utóbbi időben agilis is, és pontos is. Bal oldalon nálam Beridze a nyerő, mert talán ő egy-egyezik a legjobban a csapatban, és a kontráknál, ez fontos lehet. Középen pedig Mitrovics irányítana, míg Perosevic feladata, felérni és helyzetbe kerülni Tallo mellett.
A cél az volna, hogy minél gyorsabban játsszuk át a középpályát, akár gyors labdakihozatallal, akár felívelni Tallora, elöl pedig a gyors játékosainkkal mögéjük kerülni. Jó lenne a támadásokat lövéssel befejezni, és nem csak azért, mert „lövésből lesz a gól” hanem azért is, hogy ne tudjanak minket megkontrázni.
Ebben a rendszerben egyébként óriási szerepe van az 5 középpályásnak, hogy mennyire tudják lezárni a passzsávokat, nekik folyamatosan mozogniuk kell. Mivel valószínűleg ebben el fogunk fáradni, ezért 3 csere várható a középpályán. Mitrovics helyett Szakály, Stieber helyett Simon, Beridze helyett Björnasson.
A másik felállás a 3-5-2 lehet.
A 3 belső védő ebben a rendszerben Kastrati-Koutroumpis-Risztevszki
az 5 középpályás Pauljevics-Stieber-Onovo-Mitrovics-Antonov
2 csatár Tallo és Beridze.
Ennek a felállásnak is megvannak a maga előnyei és hátrányai is. A legnagyobb előnye, hogy Rogan alatt ezt már játszotta a csapat, így nem okozhat gondot a helyezkedés. A három belső védővel stabilabb a védekezésünk, és ha valamelyik szélső védő nem ér vissza, akkor a belső védő ki tud váltani. Ugyanakkor támadásban is jobban meg tudjuk szállni az ellenfél térfelét, több lesz a variációs lehetőség. Viszont ebben a rendszerben sokkal nehezebb visszaállni védekezésből támadásba úgy, hogy ne csússzon el sehol a csapat. Ha elcsúszik, csak mert egy ember fegyelmezetlen, akkor jön az össze-vissza rohangálás, tolódás, és ezzel réseket nyitunk az ellenfélnek.
Minkét felállásból kimaradtak a fiatalok. Ennek az a magyarázata, hogy mióta látjuk az In-Stat számokat, azóta bebizonyosodott, hogy még nem elég párharc erősek. Talán nem a mezőny legerősebb csapata ellen kéne velük kísérletezni.
Meccsértékelés: Nincs
https://www.youtube.com/watch?v=eTU-Q7NwTT0&t=53s

2021. 01.30. Mezőkövesd-Újpest 3-2

2021. 01.30. Mezőkövesd-Újpest 3-2

Edző: Michael Oenning Játékrendszer: 1-4-2-3-1 Kezdő: Banai-Pauljevic, Koutroumpis, Baosic, Cerquiera- Csongvai, Onono-Simon,  Mitrovic, Katona- Perosevic Gólszerzők: Szakály és Beridze

Mezőkövesd-Újpest 2021.01.30.
Azt hiszem ez nem egy rendes elemzés lesz. Olyat most nem tudok. Tegnap ugyanis nálam valami elszakadt.
Saját nevelésű játékosok: Kezdem azzal, hogy van sok szurkolónk, akik több saját nevelésű lila-vérű játékost szeretne a csapatba. Tegnap meghallgatásra került az óhajuk. A két rutinos játékos Simon és Banai mellett, ugyanis ott volt a kezdőben Csongvai és Katona, és később beállt Mucsányi is. Lehet, hogy ezek a fiúk jól teljesítenek az NB3-ban, de a tegnapi teljesítményük kevés volt az első osztályhoz. Keveset vállalnak, kevés a labdakontakt, kevés a párharc, kevés a szerelés egyszerűen súlytalanok voltak. Lehet, hogy jó játékosok lesznek, de jelenleg még nem hozzák az NB1-es szintet. És akkor a lényeg: Nem ők a hibásak. Az a hibás, aki beteszi őket a kezdőbe. Más kluboknál ez úgy működik, hogy egy fiatal játékost felépítenek. Megnyugtató vezetés birtokában, a meccsek végén kapnak 10-20 perceket, aztán egyre többet. Nálunk meg egyből a kezdőbe. Rövid távon, a tegnapi meccset figyelve, ennek semmi értelme nem volt. Hosszú távban pedig egyelőre nem kéne gondolkodnunk, hisz a legfontosabb az lett volna, hogy megerősítsük a helyünket a középmezőnyben. A csapat akkor kezdett el játszani, amikor becserélték Szakályt, Stiebert és Risztevszkit. Onnan volt játékunk, és voltak helyzeteink. Hogy Kire miért nem kezdett azután, hogy a Fehérvár ellen ő volt a legjobbunk, arra csak egy magyarázat lehet, hogy nem engedtük el.
A kezdő: Állítólag már hetekkel korábban megvolt a döntés, hogy Rogant elküldik, és Oennig érkezik. Ha én edző vagyok, és elkezdenek velem tárgyalni, akkor a lehető leggyorsabban felkészülök abból a csapatból, amit átveszek. Bekérem az összes fizikai mutatót, az összes in-Stat adatot, megnézem az összes még hátralévő meccsét személyesen, és visszamenőleg is a videókat. Ha mindez megtörténik, akkor lehet, hogy nem kellene random próbálkoznom a csapat összeállítással, összevissza cserélgetnem a játékosokat a kezdőben. Akkor nem követek el olyan hibákat, vagy csak kevesebbet, mint amilyeneket MO elkövetett az első két meccsén.
Taktika: Végre nem akartunk letámadni az első percektől, így egyrészt sokkal jobb volt a védekezésünk, másrészt bírtuk végig erővel a meccset. Aztán 0:2-nél felmentünk, de olyan gyatrán csináltuk, hogy az drámai volt. Mondjuk, amíg az edző ennyire nem ismeri a keretet és a játékosokat, és ennyire random összeállításokban fogunk pályára lépni, addig nem várható szervezettebb játék. Ez már csak azért is érdekes, mert a szervezettség duplán fontos lenne például a rögzített szituációknál. Az első bekapott gólunknál 3 játékosunk védekezett a hosszú oldalon. Pauljevics, Cerquiera és Onovo. A beívelt labdára egyedül Onovo érkezett lemaradva, a másik kettő szinte el sem indult. Ez óriási luxus. A második bekapott gólunkat szintén pontrúgás előzte meg, a harmadikat szintén. Na innen nagyon hiányzott a szervezettség.
Láttam néhány dolgot, ami tetszett. Az első, hogy Mitrovicsot előrébb vezényelték. Ennek két pozitív hozadéka is volt. Közelebb volt a csatárokhoz, így azoknak pontosabb labdákat tudott adni. A második, hogy labdavesztése esetén több időnk volt visszazárni. Ez a húzás bejött. Rég láttam Nikolát ennyire jól játszani. Lehet, hogy mégiscsak van remény? A másik, hogy végre is mi szereztünk gólt pontrúgás után, ehhez pedig két nagyszerű egyéni teljesítmény kellett. Az első Stieberé volt, aki megfelelő erővel és megfelelően nagy „kanyarral” adta be a labdát. Ez a két dolog ugyanis azt jelentette, hogy az a kapus, aki addig minden labdát megfogott, erre ki sem tudott jönni. Ráadásul pontos is volt a labda, amivel Szakály minden rutinjával be tudott fordulni, és be tudta piszkálni.
Játékvezetés: már az előző mérkőzésen is ellenünk fújtak, de amit most Ondó-sz művelt, arra nehéz szavakat találni. Utoljára több mint 10 éve láttam ilyen elfogult bíráskodást, talán még Hanacsektől. Nem sorolom fel az összes hibáját, mert láttátok a meccset. Érdekes, hogy hosszú éveken keresztül korrekt bíráskodást kaptunk. Most az utolsó két meccsen durva játékvezetői hibák ellenünk, és indokolatlan sok sárga lap a csapatunkkal szemben. Mi változott? Látszatra semmi. Ugyanazok a játékosaink vannak. Ugyanolyan szellemben focizunk. Akkor viszont ha nem a pályán van változás, akkor valahol másutt kell lennie a bibinek. Innentől kezdve mindenki gondolkodhat, hogy mi indíthatta ezt el? Kinek és milyen érdeke fűződik hozzá? Költői a kérdés. Nem kell megválaszolni.
Mezőkövesd-Újpest In-Stat adatok
Ahogy az érezhető volt, a legjobb produkciót Mitrovic adta. 257-es átlaggal végzett, volt két kulcspassza, egy kaput eltaláló fejese, 64passza 69%-os hatékonysággal, a 12 párharcát 83%-ban nyerte, és volt 8 szabadlabda megszerzése is. Ezek mind a pozitív oldalt erősítik. Viszont volt 8 labdavesztése ami a második legtöbb a csapatban.
A második a sorban Szakály Peti 251-es mutatóval. Peti csereként állt be, de ezalatt az egy helyzetét gólra tudta váltani, 3 lövéséből 2 kapura ment, az xg mutatója 0,53, ami egy nagyon magas szám, de ami a legdurvább, hogy mind a15 passza emberünkhöz ment, vagyis 100% a passzmutatója.
Harmadik helyen Pauljevic, akinek nagyon ellentmondásos a játéka. 72 passza a mezőnyben a legmagasabb, a 85%-os hatékonyság pedig nem rossz szám. 7 labdaszerzés kiemelkedő, és neki volt a legtöbb a párharca 21-gyel, nagyon magas. és 61%-ban nyerte is. Ezek alapján klasszis játkot nyújtott volna, de, volt 11 labdavesztése is, ami nálunk a legtöbb.
Negyedik Onovo 246-tal. Ő a 63 passzából egyetlen egyet rontott, ami brutálisan jó szám, 7 párharcából csak egyet veszített, így a 86%-os mutatóval ő a legjobb a csapatból ebben a mutatóban, és szintén ő a legjobb a szabad labdák megszerzésében amelyből 12.t írhatunk a neve mellé.
A többség: Bridze, Stieber, Koutroumpis, Baosic,Cerqueira és Ristevski 210 és 230-as átlagot hoztak, ami az NB1 második felének az átlaga. És kik szerepeltek átlag alatt?
Csongvai 202, Perosevic 197, Simon 195, Katona 192, Mucsányi 190. Vagyis az utolsó 5 játékosunkból az egyik a sérült Perosevic volt, a másik a formán kívüli Móczi, illetve a 3 fiatal.
Perosevic korán meghúzódott, így az ő teljesítménye nem igazán értékelhető, míg Simonnál rá kéne jönni, hogy mitől van ez a hosszú ideje tartó formahanyatlás. Lehet, szerdán nem neki kéne kezdenie.
És akkor itt vannak a fiatalok: Csongvainak van a legtöbb rutinja, övé lett a legmagasabb mutató is. Áron 31-et passzolt 84%-os hatékonysággal, ami nem rossz, és volt 5 szabad labda megszerzése is. Ugyanakkor volt 6 labdavesztése, a 9 párharcából mindössze 2-t nyert (22%), ami rámutat, hogy hol kéne erősödnie. Katona Matyinak 16 passza volt 56%-kal, ami a második legrosszabb a csapatból Pero után. Volt 8 labdavesztése, 5 szabadlabda megszerzése, de itt is a párharcban volt a baj, 14 párharcból csak 36% sikeres.
Mucsányi Márk kiemelkedően passzolt, mind a 13 passza emberhez ment, vagyis 100%!!!, ugyanakkor a 4 párharcából csak egyet tudott megnyerni.
Csapat szinten van még egy kiugróan jó adatunk, ez pedig a passzhatékonyság. A csapatátlag 84%, ami igen magas, és Szakály, Mucsányi és Risztevszki egyet sem hibázott, vagyis 100%-os volt a hatékonyságuk, de szintén kiemelkedő Onovo 97, Beridze 92, Koutroumpis 93, Stieber 94%, Baosic 95% mutatói. Ezekben a magasabb számokban az is közrejátszik, hogy az eddigi ellenfeleink közül a Kövesd csinálta a legkevésbé hatékonyan a letámadást, itt volt a fiúknak a legtöbb ideje gondolkodni. De ez a szám akkor is kiemelkedően jó.
Ez a meccs a számok alapján nyerhető lett volna. Hogy mégsem nyertünk, az két dolognak volt köszönhető: az első, hogy a fiataljaink, még nem elég hatékonyak a párharcokban, ez hosszútávon remélhetőleg javulni fog. A másik tényező ezúttal a játékvezető volt.
https://www.youtube.com/watch?v=JctHQHajWMg

2021. 01.23. Újpest-Fehérvár 0-5

Újpest-Mol-Fehérvár 01.23. Edző: Michael Oenning
Banai
Pauljevics-Koutroupis-Ristevski-Antonov
Szakály-Onovo-Mitrovics
Simon-Tallo-Perosevics
Első félidő: Ez a felállás azt sugallja, hogy támadni fogunk. A négy védő előtt egy védekező és két támadó középpályás. Amikor ezt írom, még csak a 10.percnél járunk, de már most kiderült, hogy ez nem fog működni. Azt hiszem, hogy itt el is megy a meccs. Mert Szakálynak és Mitrovicsnak nem ez a tempója, amiben ez a meccs zajlik. A letámadásnál Szakály rendszeresen holt térben mozog, de ugyanez igaz Mitrovicsra is. Úgy pedig nem lehet sikeresen letámadni, hogy 2 emberünk állandóan lemarad, és a MOL Fehérvár átszalad rajtunk. Az előre játékban ugyanaz a két ember borzasztóan statikus az ellenfélhez képest. A csatárainkhoz ritkán kerül fel a labda, de még így is összehoztunk két-három helyzetet az első félidőben. Ebben a félidőben mezőnyben nem nőttek sokkal fölénk, de az látszik, hogy gyorsabbak mint lábbal mint fejben, és sokkal tudatosabban játszanak. Nálunk kb mindenki a szokásos szintjét hozza, de ez ennyire elég egy Fehérvár ellen. Ebben a félidőben talán csak Koutroumpisznak voltak nyert párharcai, a többiek 50% alatt teljesítettek.
Második félidő:
Tulajdonképpen a harmadik góllal eldőlt minden. Innentől kezdve méginkább kijött a különbség a két csapat között. Kijött minden hibánk, mind az előre játékban mind a védekezésben. Lelkileg is megrogytunk, és már nem is hittünk benne, hogy lehet esélyünk. Kaptunk két gólt ismét labdaeladásból, (egyet Mitrovics egyet Bjelos hibájából.) és teljesen súlytalan volt a csapat.
Csapatszinten megint kijött, hogy egy védekező középpályás nem elég, főleg nem a Fehérvár ellen. Szintén probléma, hogy továbbra sincsenek felépített támadásaink, de ezzel a felállással a védekezésünk is kuka.
Egyénileg: Bana egy gólban benne volt (a másodikban) a többiről nem tehetett. A védelmünkkel azt csináltak amit akartak. Szembetűnő volt Antonov lassúsága. Nem alkalmas szélső hátvédnek. Egyszerűen megfutják. Ebből a sorból talán Koutroumpis volt jó az első félidőben, aztán a másodikban már ő sem.
A középpályán Onovo próbálta felvenni mindig az embereket, de esélytelen volt, hisz az ellenfél itt mindig létszámfölényben volt. Ráadásul Houri nemzetközi szinten játszott. Aki szerette Suljic játékát, az nézze meg ezt a másik kis embert. Ugyanolyan jól cselez, csak nem öncélú, sokkal okosabb, baromi jól passzol és szervezi a Fehérvár játékát. Nekünk is ilyen játékost kéne találnunk Szakály és Mitrovics helyett, sajnálom, de eljárt felettük az idő. Szakálynak még voltak jó meccsei az elmúlt fél évben, Nikolának talán csak 1. A csereként beállt Bjelos nemhogy nem Újpest szintű játékos, de még NB2-es sem. nem értem, hogy mit keres itt.
Elöl a csatárok a legtöbbször felállt védelem ellen kellett játszaniuk, mert nagyon lassú volt a támadás építésünk. Volt Tallonak és Simonnak egy-egy helyzete, de a megoldások borzasztóan gyengék voltak. Tragikusan gyenge volt a becserélt Beridze is, talán ha egy párharcot nyert, neki azért ennél sokkal jobban szokott menni, és Stieber is csak a jó beadásaival tűnt fel.
Sajnos azt kell mondjam, hogy gyenge a keretünk főleg a középpályán, de kéne egy befejező csatár is, mert Tallo bár sokat küzd, messze nem a Zinzivadze szint. Lassabb, kényelmesebb, technikailag fogyatékosabb. Így az életben nem fogunk gólt lőni.
Talán csak az vigasztal, hogy a bent maradásunk nem a Fehérvár elleni meccsen kéne hogy múljon, mert ez a csapat más szint mint az MB1 többsége.
Sajnos nem tudok szó nélkül elmenni a játékvezetés mellet sem. Ennyire gusztustalan elfogult játékvezetst ritkán látni. 1. A Vidi gólja előtt Funshó lesről indult. 2 Nekünk befújtak egy olyan lest ami nem volt az, és kapura vihettük volna. 3. Az ellenfél védője a 16-suk előtt kezezett. És akkor még nem beszéltem a sok kicsi átfújásról. Ez mind az első félidőben volt. Szerintem a Fehérvárnak nem lett volna szüksége ilyen fajta segítségre. De igazából nem ezen múlott.
Michael Oenning első tétmeccsén csúnyán megbukott. Rosszul mérte fel a két csapat játékerejét, rossz taktikát választott a letámadással, és a kezdőt sem a taktikához választotta. Ha letámadást akar, akkor nem kezdheti egyszerre Szakályt és Mitrovicsot. Egy nálunk technikásabb, gyorsabb, összeszokottabb és magabiztosabb csapat ellen ez egyenlő volt azzal, hogy beleszaladunk a késbe. Mondjuk értettem, hogy mit akart. A kezdőnkben az első 6 ember mind labdabiztos, talán ők a legjobbak ebben a mutatóban a keretből. De, mivel továbbra sincs begyakorolt labdakihozatal, ezért nem emlékszem olyanra, hogy a támadó harmadban létszám fölényt tudtunk volna kialakítani. Feállt védelem ellen pedig nekünk egyelőre nem sok az esélyünk.
Nem tudom, hogy sikerül-e a bentmaradás, de az biztos, hogy 3-4 új ember kell a középpályára a Mitrovics, Szakály, Csongvai Bjelos négyes helyére. Remélem igazolunk még embert februárban.
Sajnos a számok sem mutatnak kedvezőbb képet mint amit éreztünk a meccs alatt. A helyzetek 9:2 oda. Már ez is sok mindent elmond. 9 helyzetük volt. Az nagyon sok.
A mi In-stat átlagunk 212. Ez gyengébb a közepesnél. Az övék 290! Ami sokkal magasabb az átlagnál. Másfélszer többet passzoltak mint a mieink, és míg a mienk 71% addig az övék 81%. Itt be is lehetne fejezni, de kíváncsi voltam arra, hogy egyénileg hogy állt össze.
A legjobb átlagot a mieinktől Risztevszki hozta, 250-nel. Ez megfelel egy NB1-es átlagnak. Mindenki más sokkal alatta volt. Kirének 34 passza volt 91%-os hatékonysággal, ami nagyon jó. 10 labdaszerzése volt és 10 párharca, amit 80%-ban megnyert. Ez kiugróan jó.
Labdaszerzésben Koutroumpis a második 8 egységgel és Onovo a harmadik 6 egységgel. A két szélsővédőnk 5-5 labdát szerzett. Itt van még egy jó adat, hogy Stieber aki a második félidő közepén állt be szintén szerzett csatárként 3 labdát. Nézzük a problémákat. A párharcokból nagyon rosszul jöttünk ki. Csapat szinten 43%, de ha megnézzük egyénileg, akkor ez az arány sokkal rosszabb. Ristevski 80%, 58% Pauljevics, 50% Onovo, Beridze és Stieber, a többiek alatta. A 14 pályára lépő játékosból egyetlen egy volt párharc erős, a többiek vagy 50%-on teljesítettek, vagy alatta. Simon párharc mutatója 17%, Perosevicé 20%, Talloé33%. Illetve ott van Bjelos, akinek 4 párharca volt nulla sikerrel. Na ez drámai. De Szakály sem lehet büszke a 25%-os mutatójára.
Három játékosunk került 200-as In-stat szám alá. Stieber 199, Bjelos 197 és a legrosszabb Simon 192-vel.
Van még egy érdekes mutató: a labdavesztések: Ebben is Mitrovics a legrosszabb 14-gyel,Tallonak volt 13, Perosevicnek 11.
A fent leírt számokkal az eredmény reális sajnos.
Nézzük mik voltak a hibák: (innentől kezdve ez már szubjektív, a saját véleményemet fogom írni.)
1. Rossz volt a taktika, nem kellett volna letámadni, hanem vissza kellett volna húzódni és kontrákkal próbálkozni.
2. Rossz volt az összeállítás, mert nem szerepelhet egyszerre a két korosabb középpályásunk Szakály és Mitrovics.
3. Rossz volt a felállás is, mert a 4-2-3-1, nem elég stabil a védekezésünkben. Ez akkor jó, ha mindkét védekező középpályás valóban védekezik.
4. Rosszul támadtunk le, mert az első és az utolsó emberek túl távol voltak egymástól, ezáltal túl nagy területet adtunk az ellenfélnek.
5. Hibás döntés volt Antonovot magára hagyni Funshoval, párharcban, mert a másik sokkal gyorsabb. Amennyiben valamelyik szélső hátvédünk ennyire lassú, úgy sokkal hatékonyabb az 5 védős rendszer.
6. Houri egész meccsen villogott. Kb a 3. percben kellett volna odarúgni neki, hogy megfélemlítsük. Nem történt meg.
7. Kívülről úgy tűnt, hogy taktikailag fegyelmezetlen a csapat. Ki kéne szedni egy-két negatív hangadót.
8. Ha játékban nem tudjuk felvenni a versenyt, akkor fel kellett volna venni küzdelemben. Csípni, harapni, rúgni. Az Atleti ezzel bajnokságot tudott nyerni.
Mi lehet a folytatás?
1. Át kell szervezni a csapatot a kerethez igazítva. Ez a „támadófoci” jól hangzik, de nem alkalmas rá a keret.
2. Át kell szervezni a felállást, mert fel kéne fogni, hogy csak 1 védekező középpályásunk van, ami nem támogatja sem a 4-2-3-1 sem a 4-3-3-as felállást.
3. Személyi változásokat kéne hozni a kezdőben. Többen hetek óta alul teljesítenek.
4. Móczi helyett kéne egy igazi vezér, aki fel tudja rázni a csapatot.
5. Az MB1 11 ellenfeléből 7-8-cal éles meccset tudunk játszani. Azokon a meccseken nyerni kell.
6. El kellene küldeni több játékost és a bérükből kevesebb de jobb játékosokat finanszírozni. Itt az lehet a bökkenő, hogy nem tudjuk, hogy kinek meddig tart a szerződése. De ha így marad a keret, akkor ez nagyon meleg lesz.
https://www.youtube.com/watch?v=8rr6RM7wJKA

2021. 01.20. Összefoglaló a szezon előtt.

Sziasztok,
mivel indul a bajnokság, gondoltam írok egy összefoglalót a télről.
Nem igazoltunk (eddig) kész játékost. Fiatalokat szerződtettek, ami rövid távon valószínűleg nem megoldás, hosszútávon pedig lehet jó, de sok benne a kérdőjel. Sokan megijedtek attól, hogy nem jött „nagy” igazolás, én viszont nem látok ebben problémát. Szerintem ugyanis ez a keret nem rossz. Ahogy már korábban is írtam, egy jó belső középpályás hiányzik nagyon, mert Onovo itt az egyetlen alternatíva, nincs se társa, se cseréje. Jobb és bal hátvédből meg van a 2-2, belső védőből a 4. Ez elég, és hazai szinten ez a középmezőnyhöz elég is lenne. (Az őszi szezon indulásakor összesen volt 4 hátvédünk, most van 8! Ezért játszott anno Csongvai belső védőt és jobb hátvédet, pedig egyik sem a posztja.)
Támadó belső középpályásnak van 4 ember, erősorrendben nálam: Szakály, Mitrovics, Katona, Csongvai. Ez szerintem nem túl erős, de nem is gyenge.
A legjobban a széleken állunk: Simon, Stieber, Beridze, Björnasson, Pero, mind a hazai átlag feletti képességű, ez az első osztály egyik legerősebb csapatrésze. Rajtuk nagyon sok múlhat.
Centerből van Tallo, és talán Bacsa és Pero. Gigicet elengedném, de lehet Bacsa Patrikot is. Ő egyszerűen nem illik a csapatba, vagy legalábbis eddig nem találták meg a helyét. Itt megint csak erősítésre szorulnánk.
Biztos vagyok benne, hogy lesz még igazolásunk, kérdés, hogy hány forduló után és kérdés, hogy mennyi idő alatt sikerül majd beépíteni az újakat.
Biztos lesznek akiket elengednek, Rácz már elment, és ezt tippelem Gigicre és Bjelosra is. Szerintem Bacsa is necces és lehet vannak még olyanok, akik annyira keveset játszottak, hogy nem is jutnak eszembe.
DE!! a legfontosabb, hogy az új edző hogyan tudja a csapatra szabni a taktikát. Kicsit tartok Oennig nyilatkozatától, hogy a támadó focit akarja erőltetni, mert nem biztos, hogy erre a legalkalmasabb a keret. Ráadásul, ha nem egyforma az erőállapot amit nyilatkozott, az komoly gondokat okozhat a letámadásnál, mert ha csak egy ember marad le, csak egy ember csúszik el, máris borul az egész rendszer, és óriási területek nyílnak az ellenfél előtt.
Az első osztályban két kiemelt csapat van, tudjuk kik. Ők képesek a hazai szinten olyan tempóban focizni, amit a mezőny nagy része nem tud lekövetni. Őket letámadni öngyilkosság, ezt láthattuk az őszi Fehérvár elleni meccsen, mert amíg betoltuk a buszt a kapu elé, addig nem volt tiszta helyzetük, amikor kitámadtunk, kaptunk egy ötöst. Tudjuk be annak, hogy Rogan nem ismerte a mezőnyt, és azért követett el ilyen hibát. Egyébként hasonló volt az utolsó felkészülési meccsünk a Pafc ellen is.
Hogy mi lehet a követendő taktika? Ha M.O. a 4-2-3-1-es hadrendhez ragaszkodik, akkor mindenképpen kell meg egy szűrő Onovo mellé. A 4 belső támadó középpályásból talán Szakály védekezik a legjobban, amíg bírja. Elé mehet az 5 szélsőből 3, itt valószínűleg Pero játszana középen Tallo mögött. Szintén óriási kérdés, hogy MO-nek sikerül megoldania az ősz legnagyobb problémáját, nevezetesen, hogy nem voltak felépített támadásaink, minden esetleges volt. Óriási kérdés, hogy milyen gyorsan tudunk átmenni védekezésből támadásba, és fordítva, illetve, hogy ha tényleg letámadunk, akkor meddig fogjuk bírni erővel. Én csak a kis csapatokra helyeznék nyomást, a topcsapatok ellen inkább a megerősíteném a védekezést. Végül is ezzel a taktikával nyert a Mourinho féle Inter BL-t.
Nagyon sok egyelőre a kérdés. Pont ezért nem is csak az eredmény fog számítani a Fehérvár ellen, hanem, hogy mit mutat a csapat. Mondjuk utoljára mikor megvertük őket, két gyönyörű kontragólt rúgtunk, ezt kéne most is.

 

süti beállítások módosítása