Újpest Elemző

Újpest Elemző

2020. 12. 23. Újpest-Zalaegerszeg 3-2

2021. március 11. - suriimre

2020. 12. 23. Újpest-Zalaegerszeg 3-2

Edző: Pedrag Rogan Játékrendszer 1-4-4-2 Kezdő: Banai- Pauljevics- Koutroumpis, Kastrati, Antonov-Simon, Mitrovics, Csongvai, Perosevic- Tallo, Beridze Gólszerzők: Csongvai és Tallo 2

Érdekes meccs volt abból a szempontból, hogy szűrő középpályás nélkül álltunk fel 4 csatárral és két támadó középpályással. Borítékolható volt az adok-kapok, a középpályák gyors átjátszása. Az első fél órában, még becsülettel visszazártak a csatárok, így egyik csapatnak sem volt területe, de ahogy fáradtak, úgy lett egyre több terület. Ez mind a helyzetek mind a gólok számában megmutatkozott. Arra is kíváncsi voltam, hogy hogyan működik az a csapat, amelynek a baloldalán egyszerre játszik Beridze és Perosevics? Nos, egymással nem-igen találták meg a játékot, viszont Pero és Tallo igen. Ez ugye azért érdekes, mert néhány meccsel ezelőtt, ha fegyvert fognak Pero fejéhez, akkor sem passzolt volna Tallonak. Mi lehet a váltás oka? Lehet, hogy rájöttek, hogy nem egymás ellen hanem egymásért kéne focizni? Vagy valamelyikükért jött egy ajánlat? Mondjuk Talo olyan vehemensen játszott, mint eddig még soha, és fejelt is két gólt, ami eddig nem volt rá jellemző. U45-ös csatárunk megtáltosodott. Vajon mi lehet mögötte?

Ezen a meccsen senki nem játszott kiemelkedően, de jó átlagot igen. Ha jönnek a számok meglátjuk.

És akkor az edző váltásról:

Pedrag Rogan nem Újpest szintű edző volt. Miért:

Mert a felállással is túl sokat kísérletezett.

Mert nem találta meg a legjobb kezdőt.

Mert olyan játékosoknak szavazott bizalmat hétről-hétre, akik nem érdemelték meg.

Mert nem tudott reagálni meccs közben a történésekre.

Mert egy meccsen tudott időben cserélni.

Mert nem volt középpályás védekezésünk.

Mert nem volt egyetlen begyakorolt támadási sémánk sem, amire építkezhettünk volna.

Mert nem voltak szabadrúgás és szögletrúgás kombinációink.

Mert csak abban bízhattunk, hogy elöl a jobb képességű játékosaink majd rögtönöznek valamit.

Mert amikor a csatársorból egyedül Simon passzolt a többieknek, míg a többiek senkinek, akkor nem tudott belenyúlni a helyzetbe.

Azt olvasom, hogy Oenning érkezik: Mit tudunk róla? Német elsőosztályú játékos múlt, és edző is volt olyan csapatoknál, mint Nürnberg, Hamburg, Magdeburg. hazánkban a vasast irányította. Mikor átvette őket, akkor az első évben bent tartotta a csapatot az első osztályban, majd a következő évben harmadikok lettek. A rákövetkező évben viszont kiestek az NB1-ből. Hogy mi történt ott azt nem tudom, de nem hiszem, hogy valaki, akinek az első teljes évében összejön a bronz, az utána elfelejti a szakmát. Kiderül majd hogy mi lehetett a háttérben.

Úgy tudom egyébként, hogy tanár ember, reméljük, hogy a mentális felkészítéssel így nem lesz gond. Kb arra emlékszem még vele kapcsolatban, hogy igyekezett sok fiatalt beépíteni az első csapatba. A Vasanál a statisztikája: 93 meccsből 35 győzelem, 20 döntetlen, és 38 vereség.

Csapatszinten némi Zete fölényt mutatnak a számok, ugyanakkor megint egyéni szinten vertük meg őket. Számomra is meglepetés, hogy a Honvéd elleni 246-os indexet is túlszárnyaltuk csapat szinten, és 261-es indexet rakott össze a csapat. valószínűleg, ezért nem éreztük meg annyira Onovo és Szakály hiányát, a helyetteseik felnőttek a feladathoz. Bár ebben az is biztos benne volt, hogy 3 gólt szereztünk, ami megdobja az indexet. A 261-es csapat index már igen jó szám.

Egyénileg a legjobb számot 351-t Tallo hozta azzal hogy két gólt is fejelt. Ötször célozta meg a kaput, háromszor el is találta. Mindössze 18 passza volt, ami ultra kevés, de az individualista játéka ezúttal igencsak célba ért. 32 párharcot vállalt, ami messze a legtöbb a csapatban, viszont mindössze minden ötödiket nyerte, ami nem túl acélos. Ha nem szerez két gólt, akkor ez botrányos szint lett volna, de szerzett!

Tallo után Beridze volt a második legjobban értékelt játékos a 280-as átlaggal. 27 passza volt 85% hatékonysággal ért célba, és ő cselezett a legtöbbször hétszer 57%-os hatékonysággal. Beridze meccsek óta a legjobb háromban van, óriási nyeresége a csapatnak.

Nagyon magas szinten teljesített a védelem. Mivel nem volt középpályás szűrés, ezért elég nagy teher hárult rájuk, és elég hatékonyan megoldották. Kastrati 271-es mutatója bőven NB1 átlag feletti, de ide tartozik Koutroumpis 259-e is, és Antonovnak vagy Pauljevicnek sem kell szégyenkeznie a 242 és 234-es mutatókkal.

A leggyengébb teljesítmény sajnos ezúttal is Mitrovicshoz köthető. Ő 215-ös indexszel játszott, amit 8 labdavesztése és a mindössze 33%-os párharc mutatója indokolt. A másik középpályásunk Csongvai ezúttal 271-et játszott, ami kifejezetten magas, és az idényben most nyújtotta a legjobb teljesítményét. 42 passza 74%-o pontossággal megfelel az első osztály átlagának. 16 párharca volt, ami szintén NB1-es átlag, viszont 69%-ban nyerte, ami átlag feletti. Ha hozzávesszük, hogy Áron eddig a negyvenet sem érte el ebben a mutatóban, azt kell mondjam nála a legnagyobb az előrelépés a csapatból.

Csapatjátékunk továbbra is ösztönös volt, de úgy tűnik az utolsó két mérkőzésre a fiúk utol érték magukat, és egyéni képességeik alapján le tudták gyűrni a Kispestet és a Zetét is.

Karácsonyra kaptunk egy új edzőt, akinek vannak nagyon jó és kiugróan gyenge eredménye is. Én bízom benne, hogy nálunk a szebbik arcát mutatja, de ha csak azt érjük el, hogy vele megszakad a szerb vonal, már az is fél siker.

Rövid lesz a felkészülés, és hogy mit tudunk teljesíteni a tavasszal, az nagy mértékben függ attól is, hogy sikerül megerősíteni vagy meggyengíteni a keretet.

https://www.youtube.com/watch?v=9bDfJZKqSdo

2020. 12. 20. Újpest-Kispest 2-1

2020. 12. 20. 2-1

Edző: Pedrag Rogan játékrendszer 1-4-1-4-1 Kezdő: Banai-Pauljevics, Kastrati, Koutroumpis, Antonov-Onovo-Simon, Csongvai, Szakály, Beridze-Tallo Gólszerzők: Beridze és Perosevic

Újpest-Kispest beharangozó

Most nem a mieinkről fogok írni, mert róluk már írtam eleget. Nézzük a Kispestet.

A hosszas botladozás után edzőt váltottak, visszatért a padra a klub ikon Pisont Pista, és a csapat mindjárt egy sok gólos győzelemmel hálálta meg a vezetőségnek. Bódog gyenge edző, leváltása borítékolható volt. A győzelem értékét némileg csökkenti, hogy a legrosszabb formában lévő csapat a Diók ellen szerezték.

Nézzük, kik a Kispest kulcsjátékosai: A legveszélyesebb játékosuk Gazdag. Neki volt a legmagasabb Instat indexe 247, a legtöbb gólja 7, a legtöbb gólhelyzete 18, a legtöbb kapura lövése 8, a legtöbb kulcspassza 12. Ha őt ki tudjuk venni a játékból, az sokat segít.

240 feletti indexszel bír még Batik és Lovric. Gólfelelőse Gazdag után Balogh 3 és Boubacar 3 góllal.

Kapura lövések Gazdag 8, Ugrai 8, Hidi 6. Kulcspassz mutatóban még Balogh jó 8 passzal.

A Várda elleni meccsükön a csapat fele 210-es index alatt játszott, ami nem túl acélos, erre írtam a mieinknél, hogy nb2-es szint.

Szerintem a Kispest kerete erősebb mint a mienk, jobb a kezdője, jobbak a cseréi, az Bódog hibája volt, hogy nem tudta őket csapattá formálni. Ha Pisont semmi mást nem csinál, csak mindenkit a posztjára állít és tud nekik adni egy rendszert, akkor bajban lehetünk. Ráadásul náluk sok a Kispest kötődésű hazai játékos, így ők biztos átérzik a helyzetüket.

Mi lehet a nyerő taktika? én ugyanazt az 5-4-1 felállást választanám védekezésben mint legutóbb, mert az legalább működött. Onnan lehetne aztán kontrázni, vagy ha úgy alakul, akkor fellépni presszingre. Nagy kérdés, hogy kikkel kezdünk, mert azt láttuk, hogy az elmúlt időszakban talán csak két játékosunk hozott mindig jó teljesítményt, Szakály és Onovo. Nálam biztos kimaradna Csongvai és Mitrovics is, de félek ezt úgysem meri majd meglépni Rogan. Az is kérdés, hogy a játékosok, mennyire érzik át a helyzet súlyát, és mennyire teszik oda magukat akkor, amikor kieső helyen van a csapat.

Kicsit nehéz a szívem, nem tudom, hogy mennyire igaz hogy RD ultimátumot adott Rogannak. Ha igen, akkor is fájna egy újabb vereség, de legalább volna értelme. (Sosem fogok tudni Újpest vereségnek örülni.) Persze kérdés, hogy valóban leváltja-e és ha igen, akkor ki lesz az edző? Nem kerülünk-e cseberből vederbe. Ugyanakkor ha Rogan marad, akkor biztos a kiesés.

Újpest-Kispest

Ha nem nyertünk volna, akkor is azt mondanám, hogy a Covid óta ez volt a legjobb első félidő amit produkáltunk, de nyertünk!!

4-1-4-1-es formációt rajzoltak fel, és tényleg abban játszottunk, ami előrevetítette, hogy feltolt védekezéssel letámadni fogunk. Mivel az ősszel ezzel vertük meg a Kispestet, tulajdonképpen jogos is. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk az előző meccsekhez képest. Sokkal többet futott a csapat, sokkal pontosabb volt, és sokkal kevesebb hiba adódott dekoncentráltságból.  A félidő egyetlen hibája, hogy minden helyzetet kihagytunk, pedig Mócinak is volt kettő, Beridzének és Csongvainak is egy-egy. Ami itt bosszantott, hogy kétszer is jó helyről rúghattunk szabadot, és egyszer Tallo aztán Antonov választott gyenge megoldást. Ezekkel sokkal veszélyesebbnek kellett volna lennünk. De nem tudom, hogy mikor domináltunk utoljára ennyire és mikor hoztunk össze ennyi helyzetet. A második félidőt csapkodóan kezdtük, feljebb jött a Kispest, és kiegyenlítettebb lett a játék, és akkor szereztük meg a vezetést, amikor nem is volt benne a meccsben a gól. Beridze nagyon higgadt volt, de meg kell dicsérni Onovot is a kulcspasszért. A góltól felébredt a Honvéd, és nagyon hamar kiegyenlítettek. Igazából a második félidőben már nekik is megvoltak a helyzeteik, csak nem tudtak élni velük. Perosevics gólja pedig egy nagyszerű egyéni megmozdulás volt.

Szerintem nagyon sokat számított, hogy ma mindenki koncentrált volt, sokkal kevesebb volt a labda eladás, és az egész játékunknak volt végre ritmusa.

Banai ma nagyot védett. Egy hibája volt, de abból nem lett baj, viszont többször is nagyot mentett. Szerintem nagyon magas lesz az indexe. A védelemben ma nem volt gyenge teljesítmény, inkább sok közepes és jó. Nem szívesen emelnék ki senkit, mindenki tette a dolgát. Onovo ma ismét nagyot játszott, szerintem megint magas lesz a passzmutatója, rengeteg párharcot nyert, és adott egy gólpasszt is. A négy középpályás közül Simon egymaga eldönthette volna a meccset. nem tudom mi lehet a sráccal, az ősszel ezeket a helyzeteket simán berúgta. Szépen kerül helyzetekbe, reméljük a zete ellen már be is lövi majd. Csongvai ma jobban játszott mint az idényben bármikor. Sokkal többször volt megjátszható, és egész jól passzolt, csak azok a fránya párharcok ne volnának! Szakály játéka nekem tetszett. Pont egy ilyen ember hiányzott a középpályáról, aki az esetek 90%-ban megjátszható, és ha hozzákerül, akkor jól is játssza meg. Óriási a játék intelligenciája. Beridze ma klasszist nyújtott. A cselei, a gólja, az összjátéka, mind élményszámba ment. Tallo volt az egyetlen, aki szerintem kicsit kilógott lefelé, nagyon kíváncsi leszek a párharc mutatójára. Perosevics megint villantott egy olyat, amit kevesen tudnak a magyar mezőnyben, jó lenne, ha ezt gyakrabban tenné. Mitrovicsot, Risztevszkit és Bacsát csak a számokkal fogom tudni értékelni. Nagyon várom a számokat, de azt gondolom, hogy az instat csapatátlag minimum 10 ponttal lesz magasabb, mint legutóbb. 

Megjöttek a számok, és egyértelmű fejlődést mutatnak csapat szinten és egyénileg is. A csapat szintű index: 248-229 ide a 19 pontos különbség óriási. Ami érdekes, hogy a csapat mutatók ezt nem indokolják, mert gólhelyzetek 6-5 ide, szabálytalanságok 19-18 ide, passzhatékonyság 78-79%, szögletek 3-3, szóval csupa döntetlen szagú eredmény. Az döntött, hogy a mieinknél sokkal több volt az egyéni jó teljesítmény.

Ott kell kezdeni, hogy míg korábban Több játkosunk is megragadt 210es index alatt, most mindössze ketten vannak ott és 200-as index alá senki sem süllyedt. Vagyis ezen a meccsen MINDENKI  teljesített, és ebben van 5 jó és 2 kiváló teljesítmény. A legjobbunk Onovo lett, 329-es Indexszel, ami nemzetközi szint. Megjegyzem, mióta kapom az adatokat, ennek a számnak a közelében sem jártunk soha. Még a 290-et sem érte el egy játékosunk sem, így ez most kiugró. És hogy miből adódtak össze? Volt ugye egy gólpassza Beridzének és azon kívül még egy kulcspassza, (És itt mindjárt dicsérjük meg Tallot is, aki tudatosan vitte el onnan a védőjét.) Aztán ő passzolta a második legtöbbet a csapatban 67-et 87%-os pontossággal, összességében neki volt a legtöbb pontos passza. De a nagy szám, az most jön: Igaz hogy volt 3 labdavesztése (ami középpályás párharc utáni kavarodás volt,) viszont volt 13!! jó szerelése, ebből 5 az ellenfél térfelén. Na ez tényleg óriási eredmény. A következő adat megint kimagasló: Neki volt a legtöbb párharca 22 amit 77%-kal nyert. Brutális. Ami szintén elképesztő, hogy a 22 párharcból 10 támadó párharc volt, amiből mindössze 1-et veszített, 9-et megnyert. 5 fejpárbajából négyet megnyert ami szintén baromi jó, négyszer cselezett mind a négyszer sikeresen és 10 szabadlabdát szerzett, a legtöbbet a mezőnyben.  Minden mutatóban kiemelkedőt produkált. Jelenleg a leghasznosabb játékosunk. Sajnos, ez nem fog észrevétlen maradni, így várható, hogy előbb-utóbb befut érte egy ajánlat.

Második legmagasabb index Bridze 289, ami kiugró szám az első osztályban. Kétszer került helyzetbe, az egyiket gólra váltotta. Passzok száma 25 (a csatárok sokkal kevesebbet passzolnak mint a védők és középpályások) de 84%kal tette, ami a támadóharmadban kifejezetten jónak számít. Neki is volt egy kulcspassza, 22 párharca 45%-os mutatóval, ami támadásnál szintén jó mutató. 9-szer cselezett 67%-os hatékonysággal, vagyis kijelenthetjük, hogy ő volt az aki a legtöbbször tudott váratlant húzni támadásban az ellenfél kapuja előtt.

Harmadik Szakály Peti 266-os mutatóval, ami szintén nagyon magas szám. 47 passzából 46 célba ért, ami zseniális mutató. Ezt kéne hozni egy irányító középpályásnak. Magas a párharcok száma és ezt is jó százalékkal hozta: 18/56%. Csak összehasonlításul, a másik irányítónk, Mitrovics aki Peti cseréje volt: 205-ös Instat index, 12 passz 75%kal, és Nulla párharc. Ezekhez a számokhoz vagy azok különbségéhez nem kell kommentár.

De ha már a legjobb háromban volt két középpályásunk, akkor nézzük meg a harmadikat is. A meccs után azt írtam Csongvairól, hogy ez volt az eddigi legjobb meccse, és a számok is ezt bizonyítják. 222-es index ha nem is szenzációs, de egy nb 1-es átlagot már hoz. 37-et passzolt, amiből mindössze egy ment félre, ez 95%-os hatékonyság. Egyszer került gólhelyzetbe, de sajnos pontatlanul fejelt és volt két kaput eltaláló lövése is. A gyenge pont továbbra is a párharcok. Összesen 10 párharca volt (Onovonak 22, Szakálynak a lecseréléséig 18) és ebből mindössze kettőt nyert. Na ez a nagyon gyenge mutató. Fent tartom a korábbi véleményemet, hogy amíg ennyire gyenge a párharcokban, addig nem szabadna játszatni az első csapatban.

A középpálya után nézzük a védelmet: Ezúttal a két szélén voltunk némiképp erősebbek: Pauljevics 246 és Antonov 249-es mutatója kifejezetten jó, de a két belső védőnk is jó számokat hozott: Koutroumpis 226, Kastrati 238. Itt azért némileg csalókák a számok, mert ha nem az indexet figyelem, hanem olyan számokat, hogy kinek hány párharca volt vagy szerelése: akkor a görögnek 11, Kastratinak 9 labdaszerzése volt. A párharcokban Antonov volt a legerősebb 45%-kal, a másik három 36% körül mozgott, ami nem túl jó.

Külön fejezet Tallo. 246-os mutatója erős. Csatárként mindössze egyszer került helyzetbe, ami elképesztően gyenge. És ez már a sokadik meccse, amikor ezt látjuk tőle. Volt 12 labdavesztése, és egyszer sem sikerült visszaszereznie, tehát  nem túl hatékony a visszatámadásban. 21 támadó párharcából 11-et nyert ami közepesnél kicsivel jobb. Három cseléből mindössze egy jött be. (Onovonál ez négyből négy).

Perosevic 245-ös mutató, egy gól, 67%-os párharc mutató, (az elveszített az védekező volt, míg mindkét támadópárharcát megnyerte.)

Simon: Mócinak nem megy. A kezdőből neki lett a legalacsonyabb az Instat mutatója 207. Egyszer került csak gólhelyzetbe, a passzmutatója 75%-os, és a párharc mutatója is 29%.

Összegezve: Volt egy elég stabil hátvédsorunk, két kiemelkedő középpályás teljesítményünk (Szakály és Onovo) és egy kiugró (Beridze) és egy jó (Perosevic) csatárteljesítményünk.

https://www.youtube.com/watch?v=6BYcKjbVX-0

2020.12.15. Kisvárda-Újpest 1-1

Kisvárda-Újpest 1-1 Edző: Pedrag Rogan Kezdő: Banai-Pauljevic, Kastrati, Koutroumpis, Antonov- Csongvai, Onovo, Cerquiera- Simon, Tallo, Perosevic Gólszerző: Szakály

  1. rész beharangozó

A szeptember meccs volt az idei védekezésünkben az állatorvosi ló. Ami hibát el lehetett követni, azt elkövettük. Kezdve onnan, hogy Csongvai volt a jobb hátvéd, akinek nagyon nem ez a posztja. Folytatásban, hogy két gólban Máté is benne volt, Mitrovics pedig háromban. Szerintem ez még egyszer nem ismétlődik meg. Legalábbis nagyon remélem.

A Várda az elmúlt három meccsén mindig Nulla-nullát játszott. Vagyis stabilak hátul, de nem túl acélosak elöl. Az utolsó 0:0-s meccsen a Budafok ellen 2-1 volt a helyzetek aránya. Ez nem túl fényes, a Puskás ellen pedig mindössze 1 helyzetük volt. Meccsenként sokkal több a pozicionált támadásuk mint az ellenfeleknek, ami azt jelenti, hogy már a középpályán jól megszűrik az ellenfelek támadásait, viszont ebből nem tudnak komoly előnyt kovácsolni. Az In-stat átlaguk masszív közepes.

Milyen esélyünk lehet velük szemben? Szerintem ha zárt védekezésből indulunk, és gyorsan átjátszuk a középpályát, akkor meglephetjük őket. Ha a szokásos tili-tolit játszuk, akkor nincs esélyünk.

  1. rész a meccs után. A zárt védekezés jót tett a csapatnak, amíg fegyelmezettek voltunk, addig nemigen került helyzetbe a Várda. Az 5-4-1-es védekezés kifejezetten jó működött. Igaz, ehhez az is kellett, hogy nem volt Mitrovics a borzalmas párharcmutatóival valamint az elszórt labdáival, és aki a helyén játszott, az sokkal agresszívebb volt. (Amíg el nem fáradt. Akkor viszont összehozott egy tizit.) Antonov és Kastrati néha olyan könnyelműek voltak, hogy sírtam. Csongvai csak a szokásos, ugyanakkor azt is látni kell, hogy jót tett neki, hogy némileg feljebb játszik. Elől a támadóhármas az első félidőben nem sokat mutatott, de a második félidőben Beridze és főleg Szakály érkeztével sokkal de sokkal jobbak lettünk. Ezért kurva bosszantó, hogy a végén megszűnt a középpályás védekezés, mert így buktunk 2 pontot. Ez a Várda a mezőnyben csak halvánnyal volt jobb mint mi, és simán hozni kellett volna a meccset. A 4 védőből kimondani is szörnyű, de Pauljevics volt a legjobb, a Koutroumpis közepes, míg kastrati és Antonov közepesnél gyengébb. A középpályán Onovo a szokásos, bár ezúttal halványabban, míg Csongvai és Mauro némileg súlytalanok. A csatársornak továbbra is csak a rögtönzés megy. Többen Banait látjátok hibásnak a gólnál, de nem vagyok benne biztos. A hosszú indításra nem kellett kimennie, mert ott volt a hátvéd, a középre adásnál pedig Koutroumpis táncolt előtte. És közben volt egy extra védése. Nehéz lesz így a bentmaradás.

3 rész a számok:

Először csapatként:

Gólhelyzet: 7-3 oda. Támadás: 12-4 oda. Óriási különbség!

Ez egy kicsit azért érthetetlen, mert egyébként a két csapat In stat átlaga közel azonos: 226-224. Mindkettő nagyon gyenge.

Passzok száma: 804-699 oda, passz hatékonyság: 79-75 oda. Két mutatóban voltunk jobbak 4-3 a szöglet arány, és 6-4 a szabadrúgás. Összességében ez is mutat már némi Várda fölényt, és hogy ez miért így alakult, azt jobban megmutatják az egyéni számok:

A legjobbunk ezen a meccsen Szakály Peti volt 262-es In-Stat számmal. Volt egy kapura lövése amiből gól lett, passzolt 13-at 77%-kal, viszont a 3 párharcából mindössze egyet nyert.

A második legjobb Branko Pauljevic 248-es indexszel. Ő 43-at passzolt 84%-os pontossággal, ami egy jó szám. 3 labdavesztés mellett hatszor szerezte vissza, ami szintén jó mutató. 8 párharcot vívott 75%-os hatékonysággal, ami kifejezetten üdítő.

a harmadik helyen Koutroumpis 236-tal. Ő 81%-kal passzolt és azzal emelkedett ki, hogy ő szerelt a legtöbbet a csapatból összesen 9-szer. Na az tényleg jó szám.10 párharcából hetet megnyert, ami egy védőnél elvárás, de szintén jó szám. Ő nagyon stabilan focizott, a teljesítménye ha nem is kiugró, de megnyugtató.

Negyedik Onovo, az ő 93%-os passzhatékonysága kimagasló az egész mezőnyben, ugyanakkor ezen a meccsen a párharcainak csak a felét nyerte, ami nála szokatlanul gyenge, ő 60% környékén szokott lenni. De legalább nem 50% alatti, vagyis nem veszített többet, mint amennyit nyert.

Tallo ellen szabálytalankodtak a legtöbbször ötször. Ez nem rossz, de Perosevicsnak volt olyan meccse, ahol 9-szer borították, na az volt a kiemelkedő. Tallo Xg mutatója volt a legmagasabb 0,29, és  a 86%-os passzhatékonyság egy csatárnál szintén kiemelkedő. Ő vívta a legtöbb párharcot 28-at, ami egy nagyon magas szám, az utána következő második Perosevic is csak 16-ig jutott. Sajnos Tallo még mindig nincs bele illesztve a rendszerbe, a megjátszása esetleges, így kevésbé hatékony.

A sokat kritizált Mauro 230-as indexet hozott ami a hatodik legjobb a csapatban. 75%-kal passzolt, úgy hogy övé volt a legtöbb passz a középpályán. Ő egy mutatóban volt nagyon rossz, összesen 8 labdavesztése volt, ami kifejezetten magas szám.

Mondom a negatívumokat is. A három leggyengébb játékosunk az Instat szerint: Simon, Bacsa és Csongvai, vagyis az 5 hazai játékosból 3.  Mindhárman 200-as indexszel végeztek, ami nem NB-1es szint. Mócinak legalább volt egy 0,22-es xg mutatója, ami a második legjobb a csapatban Tallo után, de tőle ez sem elég. Ami nagyon drámai, hogy Csongvai a 10 párharcából mindössze egyet nyert meg. Ráadásul volt 6 labdavesztése, és nem volt egy szerelése sem. Ez az NB3-ban sem elég egy belső középpályástól. Nem szabadna játszatni. Meccsek, pontok mehetnek el rajta. Bacsa pedig teljesen súlytalan volt.

Kulcspasszt összesen kétszer adtunk, egyszer Simon, egyszer Antonov. És ilyenkor eszembe jut Gyugyó, akinek egy meccsen volt 5-10 kulcspassza egymagának.

Kihagytam Banait. 243-as Index egy közepes mutató a kapusoknál.

Összefoglalva: A 224-es InStat átlag nem NB 1-es szint. Annál alacsonyabb. A mezőnyben egy kiemelkedő teljesítmény volt Szakályé, míg a többiek inkább csak átlagosat, vagy átlag alattit tudtak hozni. Volt még rajta kívül 3 megbízható teljesítmény: Pauljevics, Koutroumpis és Onovo, akik minden mutatóban vagy kiemelkedőt vagy jót hoztak, a többieknél viszont sok volt a kilengés lefelé.

Meggyőződésem, hogy elsősorban edző problémánk van. Rossz a szerkezet, egyre több játékos bizonytalanodik el, mert nincs taktika, főleg az előre játékban. Ezen a meccsen legalább a védekezés jól megvolt szervezve, és ameddig bírtuk erővel, addig működött, de a végére megint elfáradtunk, és a cserék nem igazán segítenek. Nagyon kell az edzőváltás, minél tovább húzzuk, annál mélyebbre süllyedünk.

https://www.youtube.com/watch?v=sntM_VxiFeA

2020.12.04. Budafok-Újpest 1-1

2020.12.04. Budafok-Újpest 1-1

Edző: Pedrag Rogan. 1-4-3-3 Kezdő: Pajovic-Kastrati-Baosic, Koutroumpis, Antonov- Csongvai, Onovo, Mitrovic-Simon, Perosevic, Beridze

Budafok-Újpest

A korábbiakhoz képest egy változás, hogy Tallo lesérült, így Perosevits ment be centerbe és Beridze kezdett a balon.

A meccset jól kezdtük, letámadtuk a Budafokot, nem is nagyon jöttek át, De helyzetekig nem jutottunk. Aztán ahogy fogyott a levegő, úgy jött egyre feljebb a Budafok. Mivel a második félidő is hasonló scenarioval forgott, itt már a legvégén csak szerencsével úsztuk meg, hogy ne kapjunk gól. Mivel ezen a meccsen nagyjából mindenki egy közepes teljesítmény hozott, ezért ebből igyekeztem leszűrni néhány dolgot.

  1. Azzal, hogy Kastrati van Pauljevics helyén jobb bekkben aki közel sem megy fel annyit és előtte Csongvai is inkább védekezik mint támad, így Simon nagyon magára van hagyva, sokkal kevésbé hatékony, mint korábban. Ugyanúgy dolgozik Móci mint eddig, de nem tud kis háromszögelésekkel a védők mögé kerülni, mert nincs kivel megcsinálni a háromszögeléseket.
  2. A bal oldalon addig működött jól az Antonov-Beridze szárny, amíg a Budafokban Huszti és Kovács voltak a jobb oldalon. Takács és Ihring sokkal jobban lezárták előlük a területeket.
  3. Nem vagyunk elég hatékonyak a beadások után, mert kevés ember ér be a 16-oson belülre a támadásainkkal.
  4. Ami a legjobban zavar, hogy nem látok felépített támadásokat az ellenfél támadó harmadában. Nem látom, hogy egy-egy adott szituációban kinek hova kéne helyezkednie befutnia. A támadásaink mellőznek minden tudatosságot, a csatárok kreativitására van bízva minden.
  5. Nem tudom, hogy Mitrovicnak volt-e sikeres kulcspassza, de megint rengeteg labdát elszórt. Így a játékának semmi értelme. Plusz megint késve ért oda, és összehozott egy tizit az ellenfélnek.
  6. Nem tudom, hogy csak a vírus játszott-e közbe, de tragikus erőállapotba kerül a csapat az utolsó két meccs végére.
  7. Rogan megint elbaszta a cseréket. Túl sokáig várt. Megerősödött bennem, hogy Rogan nem tud meccselni.

Nem ragozom tovább, ez így kevés. Nagyon kéne két komoly belső középpályás, és egy center.

 

Közben megjöttek a számok is, és sok okunk nincs az örömre.

A legmagasabb In-Stat számokat ezúttal Koutroumpis 257, Beridze 252 és Onovo 243 érték el. Ők hárman az átlag felett teljesítettek. A csapat nagy része átlagos volt: Kastrati 230, Szakály 230 (Ez mondjuk egy kifejezetten jó szám mindössze 15 perc alatt.) Csongvai 228 (ez elég közepes, pedig benne van egy gól is, mennyi lett volna nélküle?) Antonov és Perosevics 218, Baosic és Simon 215.

Két játékos került 200 alá, a szintén 15 percet kapó Bacsa 195, és Nikola Mitrovics, aki 178 pontot szedett össze. Ez bárkitől rettenetes lenne, na de egy irányítótól, akinek az egész csapatot mozgatnia kéne… Itt van mindjárt az egyik ok, amiért ilyen szarul játszunk.

5 kaput eltaláló lövésünk volt, 1-1 Simon, Perosevics és Csongvai, és kettővel Koutroumpis!

Perosevic agilitását jól mutatja, hogy megint ellene követték el a legtöbb faltot ezúttal 5-öt, míg ebben Kastrati a második 3 elszenvedett falttal. Tőlünk ők is szabálytalankodtak a legtöbbet, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy hogy ők ketten vállalják a legtöbb párharcot.

Ebben az összesítésben 3 embernek volt magas a gólhelyzeti vagyis az xg mutatója: Ebben megint az első Perosevics 0,37, a második Koutroumpis 0,31 (Ez egészen magas szám egy belső védőtől) illetve Csongvai 0,22.

Mint azt láthattuk ezen a meccsen nagyon aktív volt Antonov, ő összesen 83-at passzolt 73%-os hatékonysággal, a második helyen pedig Kastrati és Mitrovics 55-54 passzal és 80%-os hatékonysággal. Itt kell megjegyeznem, hogy ebben a mutatóban most kifejezetten erősek voltunk, a csapat fele több mint 80%-os mutatóval passzolt, ami parádés lenne, ha lenne mögötte elképzelés is. Ebben a legjobbak Baosic 91%, Onovo 89%, Perosevic 88%, Csongvai 86 %.

A párharc mutatónkban a két legjobb Koutroumpis és Szakály voltak 83-83%-kal. 72%Kastrati, 69%Onovo szintén a jobbak között. 50% feletti még Antonov és Beridze, a többiek alatta!!! Na ez megint csak a bazdmeg kategória. Mi az hogy a csapat fele elveszíti a párharcait egy Budafok ellen? Baosic 46%, Simon 40%, Perosevic 39%, Csongvai 38%, Mitrovics 13%!!!!!!!!! Nikola 8 párharcból mindössze egyet nyert meg, hetet elveszített, és összehozott egy tizit az ellenfélnek.

Perosevic 33 párharc és Beridze 25 párharc mellett szól, hogy ők támadókként vállalták a legtöbb párharcot és Beridze több mint a felét meg is nyerte, míg Pero hatalmasat küzdött és így a 39% nem is olyan rossz. Az ő teljesítményt lerontja, hogy sokszor elönzőzi a lehetőségeket. Meggyőződésem, hogy mindez azért van, mert nincs meg, hogy kinek hova kéne helyezkednie, nincsenek begyakorolva a támadások. Amíg ez nem lesz, addig maradnak az ad-hoc döntések. .

A csapatindex érdekesen alakult, mert míg az össz pontszámban jobbak voltunk 225-220, addig a gólhelyzet 10-5 oda!!!!! De többet is passzoltak jobb hatékonysággal mint mi.

Összefoglalva, a csapat nagy része közepesen játszott. Ebből Mitrovics lógott ki lefelé, immár sokadszorra. Játéka többet árt, mint használ a csapatnak, Szintén gond, hogy Csongvai sem úgy hozza a párharc mutatókat ahogy kéne, így az ellenfelek úgy jönnek át a középpályán, ahogy akarnak. itt egyedül Onovo a biztos pont, de mint látjuk ez kevés.

A védelemnek elég jók a mutatói, és akkor lehetne jobb, ha előtte jobban szűrne a középpálya.

A támadásokban féloldalas a csapat, mert mióta nincs Pauljevics, azóta Simon tök egyedül van a szélen és nincs társa. Kastrati a bizonytalan középpálya miatt nem mer feljebb menni, Csongvai meg inkább a biztosat játsza.

A bal oldal, már eggyel jobb Beridzével és Antonovval.

Elöl csak a csatáraink kreativitásában bízhatunk, mert nincs begyakorolt elem.

Az edzőnk nem érti a szakmáját, és az a fajta pszichológiai plusz, amit a tavasszal hozzá tudott tenni, az már elfogyott. Ha igazak a hírek, hogy Tallo azért nem játszott, mert az edző megsértődött a múltkori (Paks elleni) eset után, akkor meg rosszabb a helyzet mint gondoltam. Az egoizmus ritkán vezet jóra a csapatsportban. Nincs ötlete, hogyan lehetne a legjobb felállást kihozni, nem tudja átszervezni a csapatot, és nem találja az egyensúlyt a támadás és a védekezés között. Cseréje indokolt volna. 

Mit lehetne tenni?

  1. Ha maradunk a 4-3-3 felállásnál, akkor a középpályán egy-két embert ki kellene cserélni. Mitrovicsra ráférne a pihenés, de lehet Csongvaira is. Akik szóba jöhetnek. Szakály, Pauljevics, és Bjelos.
  2. Változtatunk a felálláson, áttérünk ismét a 3-5-2-re. A három védő ebben a rendszerben, (ha továbbra sincs Máté és Risztevszki) Kastrati- Koutroumpis és Baosic, az 5 középpályás Puljevics, Simon, Onovo, Szakály, Antonov, elől pedig Tallo és Perosevics. Én biztos ezt választanám.

Bevallom nekem nincsenek információim arról, hogy mi van Risztevszki, Máté, Bjelos, Stieber illetve az új nigériai sráccal.

A Puskás ellen sokkal jobb egyéni teljesítmények kellenének, mert ott sokkal több a jó játékos mint akár a Budafoknál, akár a Paksnál, gyorsabbak és párharc erősebbek, és nálunk még szervezettebbek is.

https://www.youtube.com/watch?v=g9x8wpw2iYc

2020.12.11. Újpest-Pafc 1-2

2020.12.11. Újpest-Pafc 1-2

1 rész felvezetés

Újpest-Pafc felvezetés

Nem tudom emlékeztek-e még a Puskás elleni első meccsre? Bennem az maradt meg, hogy 1. Stiebert kiállították, 2 hogy a Pafc sokszor lekontrázott bennünket. Szívósan, sokszor 10 emberrel védekeznek, aztán védekezésből nagyon gyorsan átmennek támadásba, és ehhez meg vannak a gyors embereik is. Emlékszem, a végén volt olyan szituáció, hogy 5-6 ember hozta a labdát a három fős védelmünkre. Ezt tudják, de ezt nagyon.

Nézzük hozzá a számokat: Meccsenkénti gólhelyzeteik: 6, amiből 1,71-et értékesítenek. Nálunk ez a szám: 7/1,77 tehát kicsivel magasabb a mi javunkra, de inkább döntetlen szagú. Kapuralövések/kaput eltaláló lövések: 16/5,5. Nálunk 13/5,5, vagyis ugyanannyi a kaput eltaláló lövésünk kevesebb lövésből.

Most viszont durva adat jön: az xg (gólhelyzeti mutatójuk) 1,84, míg nálunk mindössze 1,27. Vagyis nekik másfélszer olyan jó. sajnos ez is azt a feltételezésemet erősíti, hogy nálunk nincsenek rendesen begyakorolva a támadások, de a játékosok az alapképességeikkel is tudják azt a lövés és gól számot hozni, mint az ellenfél.

A passzhatékonyságuk 80%, nekünk 81%

A kulcspasszok száma/sikere meccsenként 7/3,6, ami szintén elég magas, a jó hír, hogy nálunk is pontosan ennyi.

Szögletek száma 6/meccs nem túl magas, de a mienk még egy kicsit alacsonyabb 5,2/meccs.

A fejpárbajokban is kb egyforma a két mutató.

És az öt legjobb játékos is kb hasonló értékeket kap az Instattól, de itt a Pafc kicsit előrébb van.

Összefoglalva:  A két csapat számai nagyon közel vannak egymáshoz. Hogy ebből a párharcból ki fog kikerülni győztesen, az függ majd a napi formától és hogy elkövet-e valaki olyan egyéni hibát, ami eldöntheti a mérkőzést.

Mivel nem tudom, hogy milyen erőállapotban van a csapat, ezért nem tudom, hogy mennyit bír, de az látszott, hogy amikor presszingeltük az ellenfeleket a meccsek elején, akkor óriási fölényben voltunk. Ahogy fáradtunk, úgy jöttek feljebb. Sokat számít majd, hogy ha most is presszinggel kezdünk, akkor abból sikerül-e az elején gól, gólokat rúgni, mert ha igen, akkor lehet érdemes visszaállni. A Puskás kevésbé erős a pozicionális játékban, viszont nagyon erős a kontrákban. Ha nem lesz nekik helyük, akkor kevésbé hatékonyak, legalábbis a statisztikáik alapján. A kontra ellen jobban működik az 5 védős rendszer, (támadásban 3 védekezésben 5), mert közelebb vannak egymáshoz a játékosok, kevesebb az üres befutható terület, szóval biztos, hogy ilyen felállásban játszatnám a csapatot.

Kezdő: Banai- Pauljevics, Koutroumpis, Baosics, Antonov, -Csongvai, Onovo, Mitrovic- Simon-Tallo-Beridze

  1. rész, a meccs utáni érzések. Ide jutottunk. Egy Felcsút ellen 10 percig élt a remény a második félidőben, amikor Móci kihagyott egy ajtó-ablak helyzetet. Utána már esélyünk sem volt. Kurva nehéz értékelni ezt a meccset, és nem azért mert nincs mit, hanem azért mert tulajdonképpen ugyanabba a folyóba lépünk bele hetek óta:

Nincs edzőnk. Aki a helyén ül az csak egy bohóc. Ezt a meccset már ott elveszítettük, amikor láttam Rogant nyilatkozni a TV-nek, és Talloról kérdezte a riporter. Gondolom, a kérdés annak szólt, hogy mi van Talloval, hogy miért nem játszott a múlt héten? és most már teljesen rendben van-e? Erre jött ez a furcsa és értelmezhetetlen válasz, hogy mi lenne, ott van a kezdőben. És mielőtt azt gondoltam volna, hogy csak a riporter tette fel rosszul a kérdést, vágott hozzá egy olyan fejet, amitől egyből leesett, hogy ez az ember megpróbált viccesnek vagy titokzatosnak tűnni. Nos ha valaki így vagy ilyen szinten éli ki a kreatív hajlamait, akkor nagy a baj. Pedrag Rogan, eddig is tudtuk, hogy nem értesz a foci nevű játékhoz, de most már azt is tudom, hogy egy balfasz vagy.

Nincs játékunk. Az egész meccsen három felépített támadásunk volt, abból egy nagyon szép gól született. De ez is inkább volt ösztönös, mint begyakorolt figura, és kellett hozzá, hogy a Felcsútiak elcsússzanak védekezésben. A többi olyan esetleges, mint a grundon.

Nincs középpályánk. Ezt nem is ragozom tovább, mert korábban erről már mindent leírtam.

Ami ezen a meccsen némileg új volt, hogy a védősorunk is rengeteget hibázott. Helyezkedési hibák, ügyetlenkedések, és rossz teljesítmények sora.

Szokás szerint 4-3-3-mal kezdtünk. A kapuban Banai nekem sokkal jobban tetszik, mint Pajovics, sokkal magabiztosabb, amit a számok talán nem is mutatnak meg annyira, hogy mekkora a különbség. A védelemben egy változás Kastrati helyett visszakerült Pauljevics. Ennek köszönhetően sokkal aktívabb volt a jobb oldalunk is, így kevésbé volt féloldalas a csapat. A legnagyobb probléma továbbra is a középpályás sor. Mikor láttam hogy megint így állunk fel, már tudtam, hogy nem fogunk nyerni. Elől pedig visszakerült Tallo. Az első félidőben mindkét csapat visszaállt és kivárt, egyik sem akart területet adni a másiknak, na ebből lett egy nézhetetlen anti-foci fos. Nincs is mit mondani róla, volt 3-4 helyzetecskénk de semmi komoly a Felcsútnak pedig egy komoly helyzete, ahol Pauljevics szépen mentett. A második félidő elejét megnyomtuk, és kifejezetten jól játszottunk. 10-12 percig. Aztán jött a gól, és onnantól már veszett fejsze nyele. Ide tartozik az is, hogy Rogan megint nagyon későn cserélt.

A legjobbunk szokás szerint Beridze volt. 276-os indexe nem rossz, adott egy gólpasszt, 88%-os pontossággal passzolt, és csatárként 48%-os párharc mutatóval hozta a meccset. Második lett Onovo, aki a szokásos labdaszerző robotoló munkája mellett most egy gólt is fejelt. 71-et passzolt 96%-os hatékonysággal. Ez már egy egészen elképesztő mutató. Neki 59%-os volt a párharc mutatója. A másik két középpályásunknak: Mitrovicsnak 50% Csongvainak 36%. És akkor most tessenek figyelni: Bejött Szakály Péter a jegyzőkönyv szerint a 86. percben. Maradt 6 perce, és ez idő alatt 83%-os passz mutató (csak egyet rontott el) 3 párharcból kettőt megnyert és összerakott 228-as indexe az ötödik legjobb a csapatban.

A harmadik legmagasabb számot Pauljevics hozta 247-tel.

A problémák pedig ott folytatódnak, hogy néhány játékosunk messze a tudása alatt játszott. Perosevic 19%-os és Tallo 24%-os párharc mutatója katasztrófális. Mindkettejüknek voltak már jobb meccseik, de ez most egészen gyengére sikerült. Perosevicet még tudom menteni azzal, hogy alig volt ideje játékba lendülni, de Tallonál még erről sem beszélhetünk. És ismét felmerül a kérdés: Hány éves valójában Tallo? Az izomtömege, a mozgása alapján kb 45 lehet.

Antonov 190-es mutatója (a legrosszabb a csapatban) is elárulja, hogy nem ez volt élete meccse. És Koutroumpis is gyengén teljesített. A 4 védőből 2.

Összefoglalva, ez egy nagy kalap szar volt. Nincs edzőnk. Nincs begyakorolt játékunk. Nincs erőnlétünk. Nincs középpályánk. Nincs normális centerünk. Nincs a csapat mögött koncepció. Azt hiszem mostanra minden szakmai kérdés eldőlt. Ha ez az edző marad, akkor esély sincs a fejlődésre. Ő a legnagyobb probléma. Bevallom nem tudom, hogy minek szurkoljak. Hogy bent maradjunk, és bízzunk a csodában hogy valamikor történik egy kisebb csoda a klubnál, vagy hogy kiessünk, mert akkor RD-nek nem éri meg tovább üzemeltetni a klubot, és tényleg megválik tőle.

Nem tudom, hogy folytatom-e ezt a sorozatot, mert egyszerűen nincs kedvem ezredszerre is leírni a problémákat. Úgysem történik semmi amitől jobb lesz.

https://www.youtube.com/watch?v=FCEalalrWFo

2020.11.28. Újpest-Paks 1-1

Újpest-Paks 1:1 Edző Pedrag Rogan Gól: Beridze

hosszú kihagyás után végre ismét bajnoki.

1-4-3-3-as felállás, ahol Pajovics védett (kifejezetten jól)

előtte a 4 hátvéd Kastrati, Koutrumpis, Baosic és Antonov védőnégyes, előttük Csongvai Onovo és Mitrovics, Legelöl pedig Simon Tallo és Perosevics.

A felállásban nem volt meglepetés, egy-két poszton talán igen, de nem tudom, hogy a vírus benne volt-e.

A játék minősége meglepően jó volt. Ebben óriási szerepe volt Tallonak, aki kimozgott hol a jobb hol a baloldalra, és nem csak könnyen megjátszható volt, de többségében jól is osztotta le a labdákat. Perosevic is hatalmas elánnal játszott, néha talán túlzottan is. Megfigyelhető volt, hogy mennyire nem passzolnak egymásnak, ami óriási kár, mert ha kevésbé önzőek, akkor csak az első félidőben lett volna 2-3 ziccerünk.

A védekezésünk, köszönhetően a két romboló belső középpályásnak elég stabil volt, illetve Kastrati a jobb oldalon sokkal biztosabban védekezik, mint Pauljevics. Az, hogy mégis többségében innen jöttek a beadáok, az két dolognak volt köszönhető, az egyik, hogy Csongvai rendre rosszul helyezkedett, a másik, hogy miután Perosevics jött át Simon helyére, ő sokkal kevésbé zárt vissza, így ezen az oldalon, a paksiak létszámfölényben voltak.

Az, hogy ezt a meccset nem nyertük meg, az 3-4 apróságon múlott: Antonov, amilyen jó volt az első félidőben, úgy elfáradt a másodikban, és rendre lemaradt, így többször is el kellett csúsznia a védekezésünknek. A második, hogy a középpályás sorból védekezésben egyedül Onovo hozta a szintjét, Mitrovicson többnyire átszaladtak, Csongvainak pedig még nem ez a szintje. Kevés ütközés, kevés nyert párharc, csak biztonsági passzok. Ami a legnagyobb probléma, hogy ebben a felállásban összesen 3 támadónk van, Simon (Beridze) Tallo és Perosevic, a többiek messze mögöttük, így az ellenfél a legtöbbször létszámfölényben volt védekezésben. Ezt csak akkor tudtuk megnyerni, ha gyorsan kontráztunk, de a támadásépítéseink, még nem elég gyorsak.

Kár ezért a meccsért, mert sokkal több volt benne.

A kapuban Pajovics kifejezetten tetszett. A hátvéd négyesben a két belső védő jó volt, igen az általam sokat kritizált Baosics is, de az első félidőben Kastratinak a másodikban Antonovnak voltak problémái

A középpályát már megírtam, a csatársorban pedig, kifejezetten jó dolgok voltak, de sokszor elönzőzték.

Edzői szempontból, két hibát véltem felfedezni, az egyik, hogy Rogán nem szedte le Pero fejét a gyenge védekezésért, a másik Tallo lecserélése. Nem tudták tartani, féltek is tőle, sztem hiba volt lecserélni, ugyanakkor a formán kívüli Csongval és Mitrovics végig a pályán maradhattak. Meggyőződésem, hogy egy de még inkább 2 erős belső középpályás igazolásával sokkal hatékonyabb lenne a csapat.

A játékvezetés érdekes volt. Az első félidőben Lenzsért kétszer is ki kellett volna állítani, aztán a másodikban tőlünk is Perosevicset. Pero egyébként annyit pofázik, hogy még egy átlag bírónál is kihúzza a gyufát.

Játék nem volt rossz, de még mindig nem elég tudatos. Jó lenne, ha kezdene kialakulni valami stabil rendszer, és kiküszöbölni az esetlegességeket.

2 rész

megkaptam közben az In-stat számokat és elég árulkodóak.

Az első adat, hogy a legmagasabb instat számot a kapus Pajovics kapta 272, utána Beridze 267-tel ami jó erős  teljesítménynek felel meg. És ő volt a mezőnyben a legjobb. Utána jött Perosevic és Onovo 258 és 249. A három leggyengébb Csongvai, Mitrovics és Simon. Simont le is kellett cserélni, de ő már bizonyított ebben az idényben a két másikkal szemben.

A következő oszlopok a faltokat mutatják. Nálunk senki sem volt kirívóan durva, Baosic és a Mitrovics követték el a legtöbbet 4-4 falttal. Baosicsnál ez érthető, mert ő ment Ádám Martinnal, Nikolánál viszont feltűnő volt, hogy többnyire csak lemaradt az emberről és ez hozta a faltot.

Az ellenünk elkövetett szabálytalanságoknál magasan kiemelkedett Perosevic, aki ellen 9szer faltoltak. Perosevic abban is kiemelkedett, hogy neki volt a legtöbb támadása, az xg mutatója 0,32, ami egy kifejezetten jó szám. Az utána következő második legjobb mutató ebben Tallo és Simon 0,06 és 0,05.

Passzok számában magasan Mitrovics vezet, vagyis a többiek elfogadják az irányító szerepkörét. A passzhatékonysága 74/77%, ami nem tűnik rossznak. Itt is van néhány árulkodó adat. A többségnek a meccsen 40-50 passza van. Onovo 52 és 85% (52/85), Katsrati 54/65%, Tallo 50/68%, Koutroumpis 43/81%, Antonov 54/74%, Csongvai 44/80. Viszont Beridze csak 14-et passzolt (egy félidő alatt) Perosevics pedig csak 31-et.

A labdavesztési számok: Egyértelműen a támadóink vesztették a legtöbb labdát. Perosevis és Tallo 18-18 labdavesztése magasnak tűnhet ha nem látnánk mellette a párharc mutatóikat. Elég sok labdavesztése volt Mitrovicsnak és Kastratinak 11-11, Antonovnak 9, Csongvainak 8. De ezek a számok akkor értelmezhetőek igazán, ha megnézzük a párharcmutatókat is.

Mivel a párharcoknál az is számít, hogy ki hol játszik, ezért ezt soronként nézem. A védőink párharc mutatói: Kastrati: 20/75, Baosic 29/76 (ő vívta a legnagyobb csatát Ádámmal.) Koutroumpis 11/73 neki kevés volt a párharca, de ő leginkább egy söprögetőt játszott, ezért az alacsonyabb kontakt szám, és Antonov 23/57. A védelemben a 70%feletti párharc mutató kifejezetten jónak számít. Itt csak Antonov lógott ki lefelé.

Középpálya: Csongvai: 14párharc és 36%!!!!! Mitrovics: 24/29% !!!!!! Onovo 24/67%

csatárok: Perosevic 33/55%,  Tallo 30/53% Beridze 9/78%

Na itt van a baj. A három középpályás közül egyedül Onovo teljesítménye átlag feletti, a párharcai kétharmadát megnyerte. Mitrovics és Csongvai viszont egyharmad környékén járnak, ami kirívóan gyenge. És itt van az Újpest achilles pontja. Addig, amíg ilyen könnyen átjönnek a középpályánkon az ellenfelek, addig sokkal nagyobb nyomás van a védelmen, és előbb utóbb valaki belehibázik. Addig nincs esélyünk lehozni a meccseket nullára, amíg a középpályás védekezésünkben Mitrovics és Csongvai nem javulnak fel.

A csatáraink 50% feletti nyert párharc mutatója kifejezetten jó és ebből is kiemelkedik Beridze  a 78%-kal, és ő szerezte a gólunkat a kezdőkörből. Gyönyörű találat volt.

Megpróbálom összefoglalni:

A védelmünk rendesen átalakult. A tavalyi kezdőből senki sem maradt erre a meccsre. Más típusúak is a játékosok, mert pl Kastrati közel sem támogatja a vonal mellett annyira a támadásokat mint Pauljevics, cserébe viszont hatékonyabban védekezik. Ugyanez a baloldalon is, a folyamatosan felfutó Burekovics után itt a labdaügyesebb de statikusabb Antonov, aki szintén ritkábban ér fel, mert nincs meg hozzá a sebessége. Rossz volt látni a meccsen, amikor szerelték, a paksi gyerek megindult előre a labdával, Antonov pedig labda nélkül egyre jobban maradt le. Talán a belső védőnégyes (Koutroumpis, Baosics, Máté és Risztevszki ahol meg van a mennyiség és a minőség is, bár pl az ellenfél kapujára pontrúgásnál eddig csak Máté Zsolti volt veszélyes.

A középpálya a legnagyobb gond. Itt van egy Onovonk és más senki. Mitrovics már, Csongvai még nem kezdő nálam. Ide minimum 2 párharc erős játékos kéne.

Elöl eggyel jobb a helyzet. Tallonak egyre jobban megy a játék, de inkább előkészítő mint befejező csatár, és ez egy centertől kevés. Mögötte van 4 olyan ember, akiben van fantázia, Simon, Perosevis, Beridze és Stieber. A legnagyobb kihívás ezeket az embereket összehangolni, hogy egymással játszanak és ne elönzőzzék a lehetőségeket.

Hajrá Lilák!

https://www.youtube.com/watch?v=24WbjcCxXlQ

2020.11.02. Újpest-MTK 0-4

2020.11.02. Újpest-MTK 0-4

Edző: Mundi Viktor A kezdőnk: Németh Márk- Kastrati, Baosic, Antonov- Pauljevic, Hajdi, Mitrovic, Fehér, Stieber- Tallo, Nagy zsolt.

A mérkőzés értékelhetetlen volt. Nem csak az ifi játékosok miatt, hanem azért is, mert a felnőtt játékosok közül is a legtöbben éppen csak visszatértek a korona vírusból legyengülve. Sajnos ezt a meccset le se lett volna szabad játszani, de az MTK végtelenül sportszerűtlenül nem járult hozzá a halasztáshoz. Így a felforgatott csapattal, a sok maródival és a még több ifivel semmi esélyünk nem volt. Az MTK az első negyedórában többször is átszaladt rajtunk, és rúgott három gólt, amivel el is dőlt a meccs. Később némileg feljebb jöttünk, de ez semmire nem volt elég. Abban reménykedem, hogy éles meccsen sikerül nekik visszavágnunk.

https://www.youtube.com/watch?v=BW4FQrE5D4Q

2020. 10.28. Dunaújváros-Újpest kupameccs 0-2

2020. 10.28. Dunaújváros-Újpest kupameccs 0-6 (Beridze2, Bacsa, Gigic, Stieber, Katona)

10.28. Dunaújváros-Újpest kupameccs

A meccs összességéről nem tudok írni, hisz ilyen összeállításban még nem játszottunk, és valószínűleg nem is fogunk, taktikáról vagy begyakorolt elemekről nem lehet beszélni. Viszont ez a meccs jó lehetőség arra, hogy megnézzünk olyan játékosokat is, akiket eddig kevesebbet láttunk.

Bana, Mitrovics, Szakály, Pauljevics, Risztevszki a szokásost hozta, ezért nem szeretnék róluk túl sokat írni.

Baosic megerősítette bennem, hogy elég kemény játékos, és néha feleslegesen is az. Technikailag közepes, a ritmusérzéke sem tökéletes és meglehetősen lassúnak tűnt. Az sem tett rám jó benyomást, hogy a 67. percben egy szöglet után 4 méterről fejelhetett tisztán, és messze kapu mellé-fölé fejelt. Nem volt kirívóan rossz, de szerintem az összes belsővédőnk jobb nála.

Mauro az új balhátvéd, és egész jó volt. Kreatívnak tűnt, lendületesnek, és a 60 perctől feltolták védekező középpályásnak, hogy ott is kipróbálják. (Szerintem ez már előremutat az MTK elleni meccsre.) Egy meccs után még nem akarom túl dícsérni, de ígéretesnek tűnt.

Katona nem volt rossz, de nem is volt túl meggyőző. Ahhoz képest, hogy végig támadásban voltunk, elég kevés volt a labdakontaktja, és szerintem a mieink közül neki volt a leggyengébb párharcmutatója. Ami biztató, hogy volt egy szép gólja.

Bacsa játéka hullámzó. Voltak nagyon szép dolgai, és volt néhány bántó ügyetlensége. Szokás szerint óriási területen játszott, kivette a részét mind a támadásból mint a védekezésből, fejelt egy gólt, adott egy gólpasszt Stiebernek. Remélem, hogy fejlődik tovább.

Gigic talán most játszott a legjobban az NB3-as ellenfél ellen. Szerzett egy szép gólt, adott egy gólpasszt, de neki is nagyon kevés a labdakontaktja, és sokszor alig lehetett észre venni. Nekem ez még mindig nem Újpest szint.

Beridze nagyot ment. Nem csak a góljai miatt, hanem mert nagy kedvvel nagy területen játszott, és nagyon jól. Messze a mezőny legjobbja volt. Jó lenne, ha az MTK ellen is ezt tudná hozni.

Cserék közül kiemelkedett Stieber. Most kifejezetten jól és harcosan focizott. Megérdemelte a gólt.

Hajrá Lilák!

https://www.youtube.com/watch?v=1zpQ-E_zHPs

2020.10.26. Ferencváros-Újpest 2-0

2020.10.26. Ferencváros-Újpest 2-0

Edző: Pedrag Rogan 1-4-3-3 Kezdő: Pajovic-Pauljevic, Koutroumpis, Risztevszki, Antonov-Csongvai, Onovo, Mitrovic-Simon- Tallo, Perosevic

Fradi-Újpest

4-3-3-as rendszerben a jelenlegi legjobb felállásban játszunk. Megnyugtató, hogy visszakerült Koutrumpis a védelem közepébe, és előre Simon.

Az első félidőben azt kaptuk, amit várhattunk, a fradi többet birtokolja a labdát, mi pedig kontrákra játszunk. Ezt néhány alkalommal gyönyörűen végig visszük, talán kicsivel több szerencse kellett volna. Az tetszik, hogy nem játszunk olyan hitehagyottan és alárendelten mint a legutóbbi derbyn. Remélem a második félidőben jobban rájuk megyünk, és megfordítjuk a meccset. A gólnál 3 ember hibázott, Antonov aki mellett simán beadta Lovrencsics, Pauljevics aki állva várta a labdát, és így Tocmac simán megelőzte, de bőven benne volt a játékvezetői kar is, aki nem engedte a cserét időben. És persze, hogy a hiányzó Perosevic oldalán kerültek létszámfölénybe.

A második félidőt úgy kezdtük, ahogy kell. Rájuk mentünk, mezőnyfölényben voltunk, és jöttek a helyzetecskék is. Aztán a fradi egyszer jött át, és abból a támadásból szöglet lett, abból pedig gól. Itt egyszerűen nem voltak jól elosztva az emberek, ami az összeszokottság hiányát jelzi, és a szögletnél Csongvai mellé ugrott a labdának.  Egész gyorsan felálltunk a második kapott gólból, és nyomunk tovább, ennek az eredménye egy tizi amit Bacsa harcolt ki, de Tallo elrúgja a picsába. Miért nem Antonov vagy Szakály rúgja, az rejtély. Ez azért nagy kár, mert ha berúgja, akkor meggyőződésem, hogy lendületből bepréselünk még egyet. Így viszont maradt a 0-2.

Fájó ez a vereség, mert egyrészt az ősi riválistól jött, másrészt, mert ebben a meccsben a kihagyott tiziig benne volt a pontszerzés. Ha azt vesszük, hogy a zöldek kerete 9-szer annyit ér mint a mienk, és a költségvetésük is kb nyolcszorosa a mienknek, akkor beszélhetünk tisztes helytállásról, de lássuk be, hogy nekünk szurkolóknak ez kevés.

Pajovics nem hoz bravúrt, (az első gólt szerintem Bana megfogta volna, a másodikat még Neuer sem), és megint volt egy eladott labdája a saját térfélen, remélem hogy Bana hamar felépül, mert ez így nem lesz jó.

A jobb oldalon Pauljevics a legellentmondásosabb Újpesti játékos, mert rengeteget fut, többször jól megy el a szélen, gyors mint a szél, de közben nem tud beadni, és nem tud védekezni. Kastrati szerintem megbízhatóbb, de nincs meg benne az a lendület, mint Pauljevicsben. Ha Pauljevics jó napot fog ki, akkor abból a 4-5 helyzetből amikor megveri az ellenfelét, rúgunk két gólt. De ez ritka, mert egyszerűen képzetlen. Szerintem innentől kéne egy kicsit pihennie, jöjjön Kastrati. Koutrumpis kifejezetten tetszett, sok párharcot nyer, de elég nehézkesen fordul. Mindenesetre vele sokkal stabilabb a védelmünk. Ristevski sem játszott rosszul, és volt egy-két gyönyörű labdakihozatala. Antonov nekem ugyanaz mint az előző meccseken. Okosan játszik, sokkal okosabban mint Burekovics, sokkal pontosabban passzol, de nincs meg benne az a lendület, és robbanékonyság mint ami kéne ehhez a poszthoz.

A középpálya ma nem muzsikált rosszul, bár Csongvai játéka 80%-ban a rombolásra szorítkozott, viszont Onovo ismét rengeteg labdát szerzett és nagyon sokszor volt megjátszható, szerintem a mezőny egyik legjobbja volt, és most Mitrovics is harcosabban védekezett. Nikolának volt néhány szép indítása is, ma volt a második legjobb meccse az új idényben. Elől Simonnak kifejezetten jól ment az első félidőben, aztán már nem tudta magát annyiszor szabadra játszani magát. Tallonak ma nem ment. Bár sok párharcba belement, ma nem nyerte olyan jó arányban azokat, és a kihagyott tizivel eldöntötte a meccset. Perosevicnek sem ment igazán, Beridze sokkal jobb volt az oldalán. Bacsa megint jól szállt be, összehozott egy tizit, és volt egy szép szólója is. Sajnálom hogy a végén a gyökér nyújtott lábbal fejbe rúgta. Máté, Szakály és Gigic nem voltak elég ideig a pályán, hogy komoly véleményt alkothassak róluk.

Azt hiszem, hogy talán ez a 4-3-3 a legideálisabb rendszer a csapatnak, de vannak benne hiányposztok. Támadásban ugyanis nem vagyunk elegen az ellenfél tizenhatosánál. Nincs érkező ember a második hullámban, vagy ha érkezik az esetleges, így a támadónk nem tudja azonnal visszaadni lövőre. A középpályánk most jól szűr, cserében viszont kevesebben érünk fel a támadásba.

A középső védekezésünk megoldódni látszik, de a két szélén sebezhetőek vagyunk. Pauljevics nem hátvéd, így arról az oldalról minden meccsen jönnek a beadások. Antonov nem rossz, csak ne kelljen versenyt futnia az ellenfél szélsőjével. Nagyon kéne a középpályára egy olyan típusú játékos mint Szakály csak fiatalabb kiadásban. Aki tud védekezni, jól lát és osztogat a pályán, és felér a támadásokhoz is. Kell még egy center, mert Tallonak nincs alternatívája, és mert Gigic nem az. Két extra játékossal szerintem megcélozhatnánk a dobogót.

Az számomra biztosnak tűnik, hogy a csapat játéka stabilizálódott, és kezd stílusa lenni, de sajnos a játkosok minősége még nem elég komolyabb eredményhez.

Ismét foglalkoznom kell a játékvezetéssel, amely ismét részrehajló volt, és megint nem ide. Számon kérhetünk egy kezezést és tizit, néhány téves les megítélést, egy elmaradt szabadrúgást a tizenhatos vonalánál, és több mezőnyfaultot.

Hajrá Lilák!

https://www.youtube.com/watch?v=B1cQuXWGSmw

2020. 10.18. Újpest-Mezőkövesd 1-0

2020. 10.18. Újpest-Mezőkövesd 1-0

Edző: Pedrag Rogan    Pajovics- Pauljevics, Máté, Risztevszki, Antonov-Onovo, Csongvai, Mitrovics- Perosevic, Tallo, Beridze. (Tallo)

 

 

megint szerkezetet váltott a csapat, a korábbi 4-2-3-1 és 3-5-2 után most egy klasszikus 4-3-3-as hadrendben álltunk fel, de sem stabilan, mert ebben is volt egy csavar, de erre majd később kitérek.

Bana sérülése miatt Pajovics kezdett, előtte Pauljevics-Máté-Kire-Antonov négyes, míg a középpálya két védekezővel és egy irányítóval állt fel, (Onovo-Csongvai és Mitrovics) míg elől Perosevic Tallo és Beridze. Védekezésben így is álltunk fel, de támadásban Csongvai visszalépett a belső védők sorába, hogy a két szélső futó Pauljevics és Antonov bátrabban léphessenek fel, és vállalhassák az egy-egyezéseket.

Az első félidő a rettenetes és a kibírhatatlan között ingadozott. Mindkét csapat biztonsági játékra törekedett, de ebbe rengeteg technikai hiba csúszott, így helyzet is alig volt. Csongvainak volt egy szép helyezett lövése, de Szappanos ütötte szögletre, miképp Mitrovics középre tartó labdáját is.

Sajnos támadásban kevés volt a mozgás, a középpályások nem zártak fel a támadóinkhoz, így azok nem kaptak megfelelő segítséget.

Jót tett a szünet, mert kicsit pörgősebben érkeztünk, és a 49.percben lőttünk egy gólt Onovo révén de les miatt nem adták meg. A beadás Antonovtól érkezett, miképp a 60. percben is, amikor Tallo fejére varázsolta a labdát, Tallo pedig a hosszúba ívelte fejjel. Fura volt, hogy a gól után Onovo behúzódott harmadik középső védőnek, ezzel viszont azt az embert vettük ki a középpályánkról aki addig a legtöbb labdát szerezte, és ezzel magunkra is húztuk a Kövesdet. Jól zártunk, nemigen jutottak helyzetig, talán csak kétszer. A hajrában viszont volt három olyan kontránk, amikor simán lezárhattuk volna a meccset, de mindegyik kimaradt.

Összességében, Most jó volt a felállás, minden játékos a posztján játszott, és Csongvai középpályára hozásával, sokkal jobban meg tudtuk szűrni a támadásokat. Nem is nagyon jutott helyzetig a Kövesd. Az előre játékban viszont sokkal óvatosabbak voltunk, így az elején nekünk sem sikerült sok helyzetet kialakítani. De a végén remekül kontráztunk és simán megszórhattuk volna kutyáékat.

Pajovicsnak egy hajmeresztő hibája volt, mikor odagurította az ellenfélnek a labdát, attól eltekintve jól védett, de bravúrt nem kellett bemutatnia.

Pauljevics az első félidőben sokat ment fel, de a beadásai nem találtak embert.

Középen Máté és Risztevszki stabilak voltak, ritkán játszották át őket. A bal oldalon most láttam először igazán focizni Antonovot. Nem olyan lendületes mint Burekovic volt, viszont sokkal jobban olvassa a játékot, és nagyon pontosan ad be. Ma volt 3-4 gólpassza, amiből lőttünk egy gólt, egy les gólt, és mellette volt még két helyzet is. Erre lehet építeni.

A középpályán most jól működött a szűrés, így jobban érvényesült Mitrovics is, Csongvai pedig nagy területen hasznosan játszott. A mezőny egyik legjobbja megint Onovo volt, aki rengeteg párharcot megnyert, és jól is játszotta meg azokat.

Elől Tallo vezér volt és nem csak a gólja miatt. Rengeteg párharcot vállal, és nagy százalékban nyeri is őket. Volt több jó megindulása is a kapu felé, de nagyon hiányzott mellőle Móci, mert a többiek néha nagyon egyedül hagyták Tallot. Perosevic a meccs elején meghúzódott, gondolom ezért cserélték le a szünetben, míg Beridze sokat vállalt, nagyon akart, de nincs még összeszokva a játékban a többiekkel.

A cserék: Bacsa jött be Pero helyére, és most nagyon jól játszott. Rengeteget besegített Pauljevicsnek a jobb oldalon, és a végén adott két gólpasszt, amit a többiek elügyetlenkedtek. Stieber a meccs hőse lehetett volna, mert volt egy éles beadása Tallonak, ami nem ment be, aztán ő válthatta volna gólra Bacsa átadásait, de mindkét lehetőséget kihagyta. Különösen a második volt ordító ziccer, csak a kapust kellett volna megverni.

Az idényben a harmadik játékrendszerben és a sokadik felállásban játszottunk. Míg Vignyevics 7 év alatt egy játékrendszert alkalmazott, addig Rogan mint látjuk bátran variál, és keresi a legjobbat. Ettől sokkal kevésbé kiszámítható a játékunk. Talán most volt a legjobb az egyensúly a védekezés és a támadás között, és azért is tudtunk nyerni, mert sokkal kevésbé volt indiszponált a csapat. Remélem a derbyre megint kitalál valamit Rogan amivel megverhetjük a zöldeket. Apropó derby. Hallom hogy a szurkolótábor kimegy szurkolni az EDZÉSRE!!!!!!!!!

Ez mi a f@sz? Olyan mint modellnek lenni az instagramon, vagy milliomosnak lenni a gazdálkodj okosanban? Ne vicceljünk már srácok.

https://www.youtube.com/watch?v=EBQzT5c4gWM

süti beállítások módosítása