Kisvárda-Újpest 1-1 Edző: Pedrag Rogan Kezdő: Banai-Pauljevic, Kastrati, Koutroumpis, Antonov- Csongvai, Onovo, Cerquiera- Simon, Tallo, Perosevic Gólszerző: Szakály
- rész beharangozó
A szeptember meccs volt az idei védekezésünkben az állatorvosi ló. Ami hibát el lehetett követni, azt elkövettük. Kezdve onnan, hogy Csongvai volt a jobb hátvéd, akinek nagyon nem ez a posztja. Folytatásban, hogy két gólban Máté is benne volt, Mitrovics pedig háromban. Szerintem ez még egyszer nem ismétlődik meg. Legalábbis nagyon remélem.
A Várda az elmúlt három meccsén mindig Nulla-nullát játszott. Vagyis stabilak hátul, de nem túl acélosak elöl. Az utolsó 0:0-s meccsen a Budafok ellen 2-1 volt a helyzetek aránya. Ez nem túl fényes, a Puskás ellen pedig mindössze 1 helyzetük volt. Meccsenként sokkal több a pozicionált támadásuk mint az ellenfeleknek, ami azt jelenti, hogy már a középpályán jól megszűrik az ellenfelek támadásait, viszont ebből nem tudnak komoly előnyt kovácsolni. Az In-stat átlaguk masszív közepes.
Milyen esélyünk lehet velük szemben? Szerintem ha zárt védekezésből indulunk, és gyorsan átjátszuk a középpályát, akkor meglephetjük őket. Ha a szokásos tili-tolit játszuk, akkor nincs esélyünk.
- rész a meccs után. A zárt védekezés jót tett a csapatnak, amíg fegyelmezettek voltunk, addig nemigen került helyzetbe a Várda. Az 5-4-1-es védekezés kifejezetten jó működött. Igaz, ehhez az is kellett, hogy nem volt Mitrovics a borzalmas párharcmutatóival valamint az elszórt labdáival, és aki a helyén játszott, az sokkal agresszívebb volt. (Amíg el nem fáradt. Akkor viszont összehozott egy tizit.) Antonov és Kastrati néha olyan könnyelműek voltak, hogy sírtam. Csongvai csak a szokásos, ugyanakkor azt is látni kell, hogy jót tett neki, hogy némileg feljebb játszik. Elől a támadóhármas az első félidőben nem sokat mutatott, de a második félidőben Beridze és főleg Szakály érkeztével sokkal de sokkal jobbak lettünk. Ezért kurva bosszantó, hogy a végén megszűnt a középpályás védekezés, mert így buktunk 2 pontot. Ez a Várda a mezőnyben csak halvánnyal volt jobb mint mi, és simán hozni kellett volna a meccset. A 4 védőből kimondani is szörnyű, de Pauljevics volt a legjobb, a Koutroumpis közepes, míg kastrati és Antonov közepesnél gyengébb. A középpályán Onovo a szokásos, bár ezúttal halványabban, míg Csongvai és Mauro némileg súlytalanok. A csatársornak továbbra is csak a rögtönzés megy. Többen Banait látjátok hibásnak a gólnál, de nem vagyok benne biztos. A hosszú indításra nem kellett kimennie, mert ott volt a hátvéd, a középre adásnál pedig Koutroumpis táncolt előtte. És közben volt egy extra védése. Nehéz lesz így a bentmaradás.
3 rész a számok:
Először csapatként:
Gólhelyzet: 7-3 oda. Támadás: 12-4 oda. Óriási különbség!
Ez egy kicsit azért érthetetlen, mert egyébként a két csapat In stat átlaga közel azonos: 226-224. Mindkettő nagyon gyenge.
Passzok száma: 804-699 oda, passz hatékonyság: 79-75 oda. Két mutatóban voltunk jobbak 4-3 a szöglet arány, és 6-4 a szabadrúgás. Összességében ez is mutat már némi Várda fölényt, és hogy ez miért így alakult, azt jobban megmutatják az egyéni számok:
A legjobbunk ezen a meccsen Szakály Peti volt 262-es In-Stat számmal. Volt egy kapura lövése amiből gól lett, passzolt 13-at 77%-kal, viszont a 3 párharcából mindössze egyet nyert.
A második legjobb Branko Pauljevic 248-es indexszel. Ő 43-at passzolt 84%-os pontossággal, ami egy jó szám. 3 labdavesztés mellett hatszor szerezte vissza, ami szintén jó mutató. 8 párharcot vívott 75%-os hatékonysággal, ami kifejezetten üdítő.
a harmadik helyen Koutroumpis 236-tal. Ő 81%-kal passzolt és azzal emelkedett ki, hogy ő szerelt a legtöbbet a csapatból összesen 9-szer. Na az tényleg jó szám.10 párharcából hetet megnyert, ami egy védőnél elvárás, de szintén jó szám. Ő nagyon stabilan focizott, a teljesítménye ha nem is kiugró, de megnyugtató.
Negyedik Onovo, az ő 93%-os passzhatékonysága kimagasló az egész mezőnyben, ugyanakkor ezen a meccsen a párharcainak csak a felét nyerte, ami nála szokatlanul gyenge, ő 60% környékén szokott lenni. De legalább nem 50% alatti, vagyis nem veszített többet, mint amennyit nyert.
Tallo ellen szabálytalankodtak a legtöbbször ötször. Ez nem rossz, de Perosevicsnak volt olyan meccse, ahol 9-szer borították, na az volt a kiemelkedő. Tallo Xg mutatója volt a legmagasabb 0,29, és a 86%-os passzhatékonyság egy csatárnál szintén kiemelkedő. Ő vívta a legtöbb párharcot 28-at, ami egy nagyon magas szám, az utána következő második Perosevic is csak 16-ig jutott. Sajnos Tallo még mindig nincs bele illesztve a rendszerbe, a megjátszása esetleges, így kevésbé hatékony.
A sokat kritizált Mauro 230-as indexet hozott ami a hatodik legjobb a csapatban. 75%-kal passzolt, úgy hogy övé volt a legtöbb passz a középpályán. Ő egy mutatóban volt nagyon rossz, összesen 8 labdavesztése volt, ami kifejezetten magas szám.
Mondom a negatívumokat is. A három leggyengébb játékosunk az Instat szerint: Simon, Bacsa és Csongvai, vagyis az 5 hazai játékosból 3. Mindhárman 200-as indexszel végeztek, ami nem NB-1es szint. Mócinak legalább volt egy 0,22-es xg mutatója, ami a második legjobb a csapatban Tallo után, de tőle ez sem elég. Ami nagyon drámai, hogy Csongvai a 10 párharcából mindössze egyet nyert meg. Ráadásul volt 6 labdavesztése, és nem volt egy szerelése sem. Ez az NB3-ban sem elég egy belső középpályástól. Nem szabadna játszatni. Meccsek, pontok mehetnek el rajta. Bacsa pedig teljesen súlytalan volt.
Kulcspasszt összesen kétszer adtunk, egyszer Simon, egyszer Antonov. És ilyenkor eszembe jut Gyugyó, akinek egy meccsen volt 5-10 kulcspassza egymagának.
Kihagytam Banait. 243-as Index egy közepes mutató a kapusoknál.
Összefoglalva: A 224-es InStat átlag nem NB 1-es szint. Annál alacsonyabb. A mezőnyben egy kiemelkedő teljesítmény volt Szakályé, míg a többiek inkább csak átlagosat, vagy átlag alattit tudtak hozni. Volt még rajta kívül 3 megbízható teljesítmény: Pauljevics, Koutroumpis és Onovo, akik minden mutatóban vagy kiemelkedőt vagy jót hoztak, a többieknél viszont sok volt a kilengés lefelé.
Meggyőződésem, hogy elsősorban edző problémánk van. Rossz a szerkezet, egyre több játékos bizonytalanodik el, mert nincs taktika, főleg az előre játékban. Ezen a meccsen legalább a védekezés jól megvolt szervezve, és ameddig bírtuk erővel, addig működött, de a végére megint elfáradtunk, és a cserék nem igazán segítenek. Nagyon kell az edzőváltás, minél tovább húzzuk, annál mélyebbre süllyedünk.
https://www.youtube.com/watch?v=sntM_VxiFeA