Felállás: 1-3-5-2 Pajovics-Kastrati, Koutroumpis, Ristevski-Pauljevic, Mitrovic, Onovo, Croizet, Antonov- Tallo, Beridze
1. félidő: Az első furcsaság, hogy nincs magyar játékos a kezdőben, és bevallom, hogy ilyenre én nem is emlékszem. de ha nyerünk, akkor ezzel sincs semmi baj. Az első 20-25 percben esélyeshez méltóan játszottunk. Végig uraltuk a játékot, remekül passzoltunk, összehoztunk 2-3 helyzetecskét, de igazi helyzet talán csak egy volt, amikor Croizet-ra jött ki a figura, aki viszont csúnyán mellé lőtt. Ebben az időszakban Mitrovics igazi vezér volt, remek labdákat adott, és kezdtem azt érezni, hogy előbb-utóbb csak jön egy gól. Hát jött is, csak nem úgy és nem oda ahova vártuk. Elég volt egyetlen hiba és labdavesztés Ristevskitől, és Vadnai bebombázta. De nem mondhatjuk, hogy előzmény nélküli volt, ugyanis ugyanaz történt mint szombaton Felcsúton. Belealudtunk a saját támadásainkba, egyre lassabban szövögettük azokat, így egyre kisebb volt a nyomás a Kövesden, így bátrabban jöttek fel. Sőt a gól előtt Risztevszkinek volt egy másik hibája is, amikor a kaputól 20 méterre fellökte az ellenfelet, és elég jó helyről jöhettek szabadrúgással. Sajnos Risztevszkinek rövid időn belül ez a második meccse, amikor kapitális hibákat vét. Ez a fiú, mióta nem engedtük el, azóta már nincs itt fejben. Be kéne építeni valakit sürgősen a helyére. A másik észrevételem, hogy amilyen jó volt Mitrovics a játékrész első felében, annyira rossz volt a másodikban. Rengeteg eladott labda, és rengeteg elvesztett párharc. Egyszerűen nem fér bele ennyi hiba egy ilyen ki-ki meccsen. A meccs előtt írtam, hogy a széleken lehet megverni a Kövesdet, ehhez képest Pauljevic a 40. percben egy-egyezett először Vadnaival, és egyből kiharcolt egy sárgát. Lassúak vagyunk és körülményesek. Tompák vagyunk és nem vagyunk elég agresszívak a letámadásban. Ennél sokkal több kockáztatás kell.
2. félidő. Valamivel agresszívebben kezdtünk, ennek az lett az eredménye, hogy megint mezőnyfölényben vagyunk, de az volt az érzésem, ha Oenning nem nyúl bele, akkor az életben nem rúgunk gólt. Imáim meghallgatásra találtak, mert jött Perosevic, és Stieber Koutroumpis és Croizet helyére, ezzel át is álltunk 4-2-3-1-re. A cserék jót tettek a játékunknak, mert sikerült felpörgetni a ritmust, és ebből sikerült az egyenlítés is Perosevic révén. Aztán bejött még Simon is, és ezzel átálltunk a 4-2-4-re. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a gól után már köze sem vállaltunk annyi kockázatot. Azért az mellettünk szólt, hogy sajnos nem kaptunk meg egy (vagy kettő) tizenegyest.
Hosszabításban már egyáltalán nem vállalt egyik csapat sem kockázatot, így lassan lecsorgott a 120 perc. Tizenegyes párbaj=szerencsejáték. De nyertünk. Hajrá Lilák!
Felállásunk az In-Stat számokkal: Pajovic 255- Kastrati 277, Koutroumpis 245, Risztevszki 259- Pauljevics 204, Onovo 301, Mitrovics 228, Croizet 261, Antonov 242- Tallo253, Beridze 235.
cseréink: Stieber 195, Perosevic 236, Simon 210.
A mi in-stat csapatátlagunk a kezdőnél 251!!! Nagyon jó szám. Ha a cseréket is nézzük, akkor pedig 243, ami még mindig jónak számít.
A Kövesd kezdőjének az átlaga 232, vagyis majdnem 20 egységgel lemaradva, cserékkel 229, ami még mindig komoly különbség.
A legtöbb párharcot a csapatunkból Tallo vívta meg, összesen 30-at, és ezek mind támadó párharcok voltak, így az 57%-os hatékonyság kifejezetten jónak mondható. ha ehhez hozzáveszem a 35 passzt 83%-os hatékonysággal, akkor azt látjuk, hogy bár nem most volt a legjobb formában, mégis rengeteget hozzá tudott tenni a csapat játékához. És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ő adta a gólpasszt. Sőt, ő ellene követték el a legtöbb faltot is, összesen 8-at. Mindezt azért emeltem ki, mert Tallot sokan kritizálják, hogy ügyetlen stb. de látni kell, hogy hasznosan játszik. Mondjuk nekem hiányzik a játékából, hogy többször kerüljön a kapu előtt helyzetbe, többször kéne beérnie a beadásoknál az ötös vonalához. De ez már azon is múlik, hogy legyen egy ritmusa a csapatnak, hogy tudja, hogy mikor kell beindulni.
A másik nagyon megosztó személy Mitrovics. 103-at passzolt, ami nagyon magas szám, de a 78%-os hatékonyság már inkább csak közepes teljesítmény, még akkor is, ha sokat próbál kulcspasszt adni. Ezen a meccsen egyet sem sikerült!!! 14 labdavesztése a legtöbb a csapatban, és az 53%-os párharcmutatója is csak közepes. Nikola-t mégis játszatja MO, mert habitusával vezér a pályán.
A párharcokban egyébként nagy különbség volt a két csapat között, míg az ellenfélnél 5 ember teljesített 50% felett a pályára lépő 16 mezőnyjátékosból, addig nálunk 9-en a 14-ből. Ez mindjárt egy válasz is arra, hogy vajon jobb-erősebb-e a kerete a Kövesdnek? Mindezt csak azért írtam le, mert többször többen is írták ezen a fórumon, hogy ez minden idők leggyengébb Újpest kerete. Nos ezzel nem értek egyet, és a számok sem támasztják alá.
Kiemelek még egy játékost Onovot, akit korábban szintén sokan szidtak. Onovo mára a csapat leghasznosabb játékosa. Övé volt a második legtöbb passz Mitrovics mögött. Összesen 90 alkalommal passzolt, 96%-os hatékonysággal, ami messze a legjobb a pályára lépő 32 játékos közül. Volt egy életerős lövése amit bravúrral ütött ki a kapus, és védekező középpályás létére csak egy faltot vétett. 61%-val övé volt a csapatból a legjobb párharc mutató is, és ő szedte össze a legtöbb szabadlabdát, összesem 16-ot.
Croizet pihentebb volt mint a hétvégén, és ez meglátszott a teljesítményén is. 51-et passzolt 82%-os hatékonysággal, ami átlagosnak mondható, viszont övé volt a második legtöbb párharc Tallo után, és a 27 párharcát 53%kal nyerte is. Ezen kívül begyűjtött 10 szabad labdát. Ő még messze van a csúcsformájától, de ha így fejlődik, akkor nyugtázhatjuk, hogy meg van az ember a középpályára akit kerestünk Onovo mellé.
Összefoglalva: Egy X-es meccset játszottunk tegnap amiben mi voltunk fölényben, mi voltunk a kezdeményezőbbek, mi passzoltunk többet és pontosabban és mi voltunk hatékonyabbak is. Ez annak tükrében kifejezetten jó, hogy a meccsek zömét ugyanaz a 14-15 játékos játsza, akik már meglehetősen fáradtak. Az egyenlítő gólunk után már nem vállaltunk kockázatot, amit így a számokat látva sajnálok, de lehet, hogy jobb volt így, hogy nem kockáztattunk, mert a tizenegyeseket jobban lőttük, illetve Pajovic jobban védett mint ellenfele.
https://www.youtube.com/watch?v=dVSKERYjJxQ