- 04.14. Kisvárda-Újpest MK elődöntő beharangozó
Sajnos nem a legjobb előjelekkel készülünk a mérkőzésre. Sérülés illetve Covid miatt több meghatározó játékosunk is hiányzott az előző két mérkőzésről, Koutroumpis, Baosic, Ristevski, Croizet, Perosevic. Az ő hiányukat a Kispest ellen még csak el tudtuk viselni, de a Fehérvár ellen már nem.
Azzal a Várdával játszunk, akik ellen elég szeszélyes az eredménysorunk. Szeptemberben játszottuk az első meccset ellenük a következő felállásban:
Banai
Csongvai, Máté, Baosic, Pauljevic
Onovo, Mitrovic
Simon, Obinna, Bacsa
Perosevic
Mint az a felállásból is kitűnik, az akkori edzőnk Rogan a 4-2-3-1-es hadrendet játszatta, csakhogy a keretben nem volt balhátvéd, így pauljevic ment át a jobb oldalról, és Csongvai lett a jobb hátvéd, míg középen a Máté-Baosic páros védekezett.
Kaptunk 4 gólt, amik igen tanulságosak lehetnek.
Az első gólnál középen volt a probléma. Miután átjutottak Onovon, nem volt mögötte Mitrovics, Baosicsnak kellett kilépnie. Így viszont lukas maradt a közepe, és hiába húzódott be Csongvai sem ő sem Máté nem értek oda időben a lövésre. Ezt egy rutinosabb védősor lehozta volna.
A második gólnál több hibát is vétettünk. Jött a jobbösszekötő helyéről egy hosszú keresztlabda a baloldalra. Itt Mitrovicsnak kellett volna támadnia az embert, de ez nem történt meg. Bumba tisztán vehette át a passzt, mert Csongvai sokkal beljebb helyezkedett. Utána Bumba egy az egyben megverte Csongit, és pontosan adott be középre. A négy védőnk kb egy vonalban, Onovo is a helyen egy ember maradt le a berobbanó Várdai gyerekről. Mitrovics. (Egy akción belül két védekezési hiba tőle.)
A harmadik Várda gólnál a beadásnál Csongvai maradt le Rubusról, ez egyértelműen csak az ő hibája.
A negyedik gólnál Batkovics a két belső védőnk mellöl fejelt, de Bana is kijöhetett volna.
Ennyi védekezési hibát nem bír el egy csapat sem. Mitrovics az első két gólban, Csongi az első 3 gólban volt benne, Máté az elsőben és a negyedikben. Itt tudod visszanézni:
https://www.youtube.com/watch?v=nLV-U6e17-w&t=6s
Ez csak azért fontos felidézni, mert az előző két meccsen pont ugyanezek a játékosok voltak a védőink és a főszereplők a bekapott gólokban.
A márciusi hazai meccsen már Oenning az edző, és teljesen más a felállás:
Banai
Kastrati-Koutroumpis-Risztevszki
Pauljevic-Mitrovic-Onovo-Antonov
Stieber-Croizet-Beridze
Ezen a meccsen esélyt sem adtunk a Várdának. Brutálisan jól sikerült a letámadás, a félpályánál szereztünk labdákat, és azokból tudtunk gyors helyzeteket kialakítani. A Várda helyzetekig sem jutott. Itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=uGkHuG5lMxo
Két teljesen ellentétes mérkőzés teljesen ellentétes eredményekkel. Mi várható most?
A Várda játéka, hogy többnyire stabilan védekezik, és remekül kontrázik. A kontrákhoz megvannak a gyors embereik, akik elől jól egy-egyeznek, de középpályás játékuk nemigen van. Nem véletlen, hogy ők lőtték a legkevesebb gólt az NB1-ben, 28 forduló alatt mindössze 24-et. A 3-0-s meccsen azért volt meggyőző a fölényünk, mert már a félpálya előtt letámadtunk, és ezért nemigen tudtak átjutni a támadó harmadunkig. A csatáraikhoz alig jutott el a labda. Ha megint ezzel kísérleteznek, akkor valószínűleg ugyanolyan hatékonyan tudunk labdát szerezni, mint az előző meccsünkön. A másik esélyük, hogy a kapus és a hátvédek felrugdossák a bőrt és a fejpárbajokból lecsorgó labdákból próbálnak megindulni a kapunk felé. Ez eggyel nagyobb esély számukra hogy közel kerüljenek a kapunkhoz, és jó helyeken tudják felvenni a labdákat. Nekünk pedig ezzel szemben az lehet az esélyünk, ha egyrészt megnyerjük a fejpárbajokat, másrészt, ha a lecsorgó labdákat mi szedjük össze. A fejpárbajoknál Kastrati, Koutroumpis és Máté is erősek, tehát nem reménytelen a helyzetünk, míg a középpályán van két olyan játékosunk Onovo és Croizet, akik remekül szedik össze a zsugákat. Ráadásul, az ilyen felrúgott labdáknál előre húzódnak a védők is, így mögöttük komoly területek nyílnak gyors csatáraink számára.
Azt nagyjából látom, hogy mi lesz a játék képe, de azt nem hogy milyen kimenetellel, mert fogalmam sincs, hogy ki egészséges és ki maródi még. Azt láttuk márciusban, hogy van egy nyerő taktikánk a Várda anti-focijára, de kellenek az egyének is, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Szerdán 5 óra magasságában már okosabbak leszünk.