08.15. Paks-Újpest 1-2. 1-4-3-3 Edző Rogan, Kezdő: Banai-Pauljevic, Máté, Ristevski, Burekovic-Obinna, Onovo, Mitrovic-Simon, Gigic, Bacsa. Gólszerző: Simon 2x
Nagyon vártam már ezt a meccset, egyrészt az előző szezon végjátéka és eredményei miatt, másrészt pedig a több új játékos miatt is.
A felállás nagyon hasonló volt mint ahogy tavaly zártunk, Csak Zsótér és Novothny helyett jött Mitrovics és Gigic.
34 fok volt, nekem ülve is meleg az árnyékban, a srácoknak meg focizni kellett. Az elején miénk volt a kezdeményezés és ebből több helyzetszerűség is kialakult. Sokkal frissebbnek tűnt a csapat, a Paks pedig nagyon visszafogottnak. Gyakorlatilag az első félidőben eldönthettük volna a 3 pont sorsát. A második félidő ugyanott folytatódott, és Simon második gólja meg is nyugtatta a csapatot, talán túlságosan is. Kicsit kisebb koncentráció, kicsit kevesebb futás és ütközés, és ránk jött a Paks. A paksi gól után megijedtem, mert azt hittem, hogy elfáradtunk, de sikerült a srácoknak összeszedniük magukat, így meg lett a győzelem.
Banai szenzációs volt, ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. Óriási nyugalmat ad ahogy véd.
A védelemben volt két jó (Máté és Burekovic) és két közepes teljesítmény (Pauljevic és Ristevski).
Pauljevic sokat ment fel, de elég sok labdát el is adott. Máté Zsolti eddigi legjobbját nyújtotta mióta látom. Remekül helyezkedett, volt több nagyon szép és fontos szerelése, és jól tartotta a 30kilóval nehezebb Bödét.
A középpályát nem értettem teljesen. Elvileg Obinna és Onovo volt a két belső (értsd védekező) középpályásunk, de Obinna rengeteget ment előre, így az ütközőmunka javarészt Onovora maradt. Ő viszont elég nagy hibaszázalékkal játszott. Mitrovics rengeteg labdát összeszedett és a nagy részüket jól is játszotta meg, adott jónéhány kulcspasszt, és jól mozgatta a csapatot. Jó volt látni. Kár hogy neki is becsúsztak labdaeladások. Simon megint csak parádés volt rengeteg támadásban volt benne a gólokon kívül is, és többségében jó megoldásokat választott.
Bacsa Patrik center. Ehhez képest Újpesten kiszorult a szélére, és megoldja. Az első gól előtt volt szíve átfejelni Mócinak a bőrt, és rengeteget védekezik ami nagyon kell a középpályára. Nagyon hasznosan játszik.
Gigicet nem nagyon tudom értékelni. mert én egy centertől többet várok, de nem voltak nagyon hibái sem.
A csereként bejött Bjelos drámaian gyenge volt. Igaz hatalmas területen játszott, rengeteget futott, de a labdáknak a nagy részét rosszul játszotta meg, néhol bántó technikai hibával. Remélem nála ez még csak az idény eleji forma és meccs hiány miatt alakult így.
Összefoglalva idény eleji formában játszottak a csapatok, de ennél már volt sokkal rosszabb is. Volt a csapatunkban 3 klasszis teljesítmény: Simon, Banai és Mitrovics, és végre győzelemmel kezdtük az idényt. A spori szinte végig korrekt volt, de a vége előtt a jobboldali belső védőt második sárgával ki kellett volna állítani, és elnézett két tizit is egyet ide, és egyet oda.
https://www.youtube.com/watch?v=iRUqum8yNQI