10.03. Fehérvár-ÚJPEST 5-1 (Beridze)
1- 3-5-2 Edző Pedrag Rogan Banai-Pauljevics, Kastrati, Máté, Ristevski, Antonov-Stieber, Onovo, Mitrovics- Perosevic, Tallo
Ez az a meccs, aminek az első félideje talán a legjobban megmutatta, hogy hol tart a csapat. Vannak bíztató jelek, ügyes megmozdulások, de az egész összességében még nagyon nyers. Csiszolatlan a védekezés, csiszolatlan a támadójáték. Ebben az első félidőben talán csak a kontrák voltak ígéretesek, de csak addig, amíg a kapu elé nem értünk. Ott rendre rossz megoldást választottunk. Pedig 4 kontrát is vezettünk, de hol Stieber hol Pauljevics rontotta el az utolsó passzt. Egyébként is sokkal rosszabbul koncentrálnak a srácok mint általában, mert Kastratinak, Antonovnak, Mitrovicsnak, Onovonak, Pauljevicsnek Stiebernek is volt több eladott labdája. Így nem lehet pontot szerezni, ezt nem engedhetjük meg magunknak. A legzavaróbb Onovo eladásai voltak, mert ziccert csinált belőle a Vidinek, illetve Stieberé, mert ha jobban passzol, akkor tiszta ziccerből lövünk.
A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy feljebb toltuk a védekezést, és megpróbáltunk letámadni. Ami bejött a Honvéd ellen, az teljes katasztrófa volt a Fehérvár ellen. Egyrészt sokkal szétszórtabbak voltunk, rengeteg labdát eladtunk. Másrészt ez a Vidi sokkal jobb egyénileg, mint a Kispest. Egy-egy hibát egyből büntettek. És ami nem sikerült nekik az első félidőben a felállt védelem ellen, az most, mikor terület nyílott, akkor minden bejött. Döbbenetes volt a gondolkodás gyorsaságbeli különbség a javukra.
Az első gólnál Stopirát kellett volna felvenni időben. Mindenki tudja, hogy a Vidi szögletek 70%-a rá érkezik, mi mégis kétszer egymás után beszívtuk.
A második gólnál Mitrovics közepén labdát veszített és ahelyett hogy visszatámadott volna, csak széttárta a kezét.
A következő 3 góljuk is a mi labdavesztésünkből született.
A meccset a középpályán veszítettük el, aminek több személyi összetevője is volt. Egyrészt Onovo, mélyen a tudása alatt játszott, másrészt, Mitrovics most már meccsek óta nem találja a helyét. Védekezni nem védekezik, a támadásokhoz pedig semmit nem tud hozzátenni. Én biztos nem kezdetném a következő meccsen, mert így emberelőnyt adunk az ellenfélnek. De nem volt jó a két szélső futónk sem, Pauljevics még csak-csak visszazárt, de Antonov rettenetesen lemaradt. Egyszerűen ez nem az ő tempója volt.
Stieber az első félidőben még többször is elindult, de az 55.perc után már labdaérintésre sem emlékszem. Talán Tallonak és Perovicsnak voltak megnyert párharcai, a többieknek nem sok babér termett.
A Vidi 5 góljából 1 szöglet után, négy kontrából született. Ez mindent elmond a védekezésünkről. Nagyon kell a szünet, hogy Rogannak legyen ideje összerakni a csapatot, mert ez így tragikus. Ennyire nem is tudom mikor fociztak le bennünket utoljára. Még jó hogy a becsületgól megvan.
Apropó Rogan. Meghallgattam, hogy mit mondott a meccs után: „Szenvedély nélkül játszottunk, sokkal lassabbak voltunk, nem nyertünk párharcokat..” Igen. Jól látta. De azt is látnia kellett volna, hogy a Fehérvár egyrészt sokkal jobb egyéni képességű játékosokból áll, másrészt sokkal összeszokottabb. Az ilyen párosításnál a gyengébb csapatnak csak egy esélye van, ha betolja a buszt a kapu elé, és megpróbál kontrákra játszani. Ezt csináltuk az első félidőben, és ha nem is könnyen de lehoztuk a meccset x-szel. A második félidőben viszont azzal, hogy kijöttünk, óriási területek nyíltak a Fehérvárnak. Szóval ebben a zakóban bőven benne volt Rogan is.
https://www.youtube.com/watch?v=iHAVajUvBUc